Reform előtt áll a közös agrárpolitika

A sorozatos túltermelési zavarok és élelmiszerbotrányok nyomán a mezőgazdaság mára nemcsak Európa fő pénzfaló mechanizmusává, hanem egyik legsúlyosabb válsággócává is vált. A radikális reformtervek rendre megbuknak a tagországok belső háborúskodásain. Brüsszel eközben irreálisan nagynak tartott összegeket, évi több tíz milliárd eurót költ a közös agrárpolitikára (kap).

A közösségi agrárszabályozás reformja hosszú évek óta állandó téma az Európai Unióban. Brüsszel szerint a változtatásokra elsősorban azért van szükség, mert a közös agrárkiadások óriási összegeket emésztenek fel: a tagországok közös költségveté-sük mintegy felét, 40-45 milliárd eurót fordítottak évente a közösségi agrárpolitika működtetésére az elmúlt években. Az uniós agrárpiacon ennek ellenére sem volt rend.

Az egyre élesebb bírálatok szerint a különféle címeken megítélt támogatások, kvóták és tarifák bonyolult rendszere nemcsak a tisztánlátást nehezíti meg, hanem drágítja is a mezőgazdasági termelést. Az uniós agrárbüdzsé emellett aránytalanul nagynak tűnik ahhoz képest is, hogy az összes foglalkoztatott 5 százaléka dolgozik csupán az ágazatban, amely ráadásul 3 százaléknál is kisebb mértékben részesedik a tizenötök GDP-jéből. A kap ellenzői szerint a jelenlegi rendszer a protekcionizmust, a környezetromboló gazdálkodást és a nehézkes ügyintézést tartósítja. A reformelképzeléseknek újabb lökést adtak a sorozatos állat-egészségügyi botrányok, amelyek megingatták a fogyasztók bizalmát az uniós élelmiszerek iránt.

Bár az utóbbi időszakban több, áttörésként aposztrofált döntés vagy javaslat is született (például a garantált felvásárlási árak csökkentésére vagy az ismétlődő túltermelési zavarok megakadályozására), az eredmények elmaradtak a várakozásoktól. A kap gyökeres átalakításának utoljára az 1999-es berlini csúcson rugaszkodtak neki az állam- és kormányfők, ahol elfogadták a közösség hat évre szóló, 2000-2006 közötti költségvetését. A kap reformja azonban végeredményben áldozatul esett a tagországok közötti csatározásoknak. Emiatt a tizenötök nem tudtak megállapodni az agrárkiadások jelentős csökkentéséről, illetve a szubvenciók fokozatos leépítéséről sem.

Az unió mezőgazdasági biztosa, Franz Fischler 2002 nyarán terjesztette elő a kap felülvizsgálatára vonatkozó javaslatcsomagot, amely radikális változtatásokat helyezett kilátásba már 2004-től, tehát az új tagállamok valószínűsíthető belépésétől. Az elképzelések fő szempontja a takarékosság volt, de nagy jelentőséget tulajdonítottak a környezet kizsákmányolására épülő intenzív gazdálkodás háttérbe szorításának, a termelési struktúra kialakításának, amely jobban megfelel a fogyasztók kívánalmainak. A Fischler-terv kulcsfontosságú eleme, hogy a gazdák támogatását fokozato-san függetlenítenék a termelés mennyiségétől. Jövedelempótló juttatásaikat normatív alapon, átalányban kapnák, de a pénzek odaítélését szigorúan ellenőrzött környezetvédelmi, élelmiszer-biztonsági és állattartási feltételek teljesítéséhez kötnék. Az árcsökkentések kompenzációjaként adott közvetlen kifizetéseket hat-hét év alatt összesen mintegy 20 százalékkal mérsékelnék, és évi 300 ezer euróban maximálnák azt az összeget, amelyet egy-egy gazdaság közvetlen kifizetésként megkaphat. A reform csökkenést irányoz elő a gabonaágazat intervenciós felvásárlási áraiban is.

A Fischler-féle reformtervről éles viták folynak az unióban, mivel az elképzelések megosztják a tagállamokat. Ennek hátterében az áll, hogy az egyes országok nem azonos módon részesülnek a közösségi agrárkasszából, így csak egy részüknek (a nettó pénzbefizetőknek) az érdeke a dotációk leépítése, míg a haszonélvezők ragaszkodnak a jelenlegi rendszerhez.

A mezőgazdasági reformot a leghevesebben Franciaország ellenzi, mivel agrártermelői csaknem tízmilliárd eurónyi közösségi támogatáshoz jutnak évente. Németország - amely a legtöbb forrással járul hozzá a közös költségvetéshez - ugyanakkor kiállt a kap átalakítása mellett. Berlin maga mögött tudhatta Nagy-Britannia, Olaszország, Hollandia és Svédország támogatását is. A reformellenes franciák mögé Luxemburg, Spanyolország, Portugália, Ausztria, Írország és Belgium vallon tartománya sorakozott fel.

Az elmúlt hét végén tartott brüsszeli csúcsértekezleten az EU-költségvetés fő finanszírozója, Németország és a legnagyobb agrártermelőnek számító Franciaország kompromisszumot kötött. Ennek értelmében az agrárpiaci szabályozást szolgáló keretet 2007 után évente mindössze 1 százalékkal növelik 2013-ig, ami az agrárbüdzsé befagyasztásával egyenlő. A Schröder kancellár és Chirac államfő által megkötött kompromisszum megkönnyíti a tárgyalásokat a csatlakozó államokkal, köztük Magyarországgal. Igaz, ennek az az ára, hogy a reformokat is befagyasztotta a finanszírozási keretekkel együtt.