A gyógyítás nem kulloghat az ipar mögött

Amíg az elmúlt évtized során a nemzetgazdaság valamennyi ágazatában végbement a magánosítás s uralkodóvá váltak a piaci viszonyok, az egészségügy a sor végén kullog. Pedig ha egységes egészként kezeljük az egészségügyi intézményrendszert és háttériparát, látható, hogy a kórházak és rendelőintézetek, valamint az őket kiszolgáló gyógyszer- és műszeripar, a szolgáltatószféra fényévnyi távolságra kerültek egymástól. A különbség nemcsak a tulajdonviszonyokban érhető tetten, jól látható a rendelkezésre álló forrásokban, azok allokálásában s annak eredményében. Pedig a gyógyítóintézményektől nem kevesebbet vár el a nemzetgazdaság, mint hogy garantálja számára az egészséges emberi erőforrást, e nélkül ugyanis nincs hosszú távú gazdasági növekedés.

Úgy tűnik, egyre többen ismerik föl ezt, s szeretnének tenni az egészségügyi ipar - immár beleértve a kórházakat és rendelőket - európai szintre hozásáért. Ezt bizonyítja, hogy a Világgazdaság immár ötödik alkalommal, az elmúlt héten megrendezett egészségügyi konferenciáján több mint 330 résztvevő hallgatta és mondta el véleményét arról: hogyan lehetne behozni a gyógyítóágazat lemaradását. S talán biztatónak tűnik, hogy az egészségpolitikusok és az intézmények vezetői, a progresszív betegellátás csúcsát jelentő egyetemi klinikák profeszszorai, a betegszervezetek, a gyógyszer- és műszeripar reprezentánsai mellett bővül a pénzvilág képviselőinek a köre. Az egészségügy nemzeti kérdéssé vált, bármilyen pártállású kormányt emelnek a választók a végrehajtó hataloba, folytatni kell annak rendbetételét.

Az Orbán-kormány utolsó egészségügyi vezetője kevesebb mint másfél éves minisztersége alatt olyan változtatásokat kezdeményezett, amelyekre rég nem volt példa Magyarországon. Azon persze lehet vitatkozni, hogy Mikola István mikor lépett jól, s mikor rosszul, tény: lépett. Nevéhez fűződik például a szavaival élve "népegészségügyi offenzíva", azaz a betegségek megelőzésének, az egészséges életmód elterjesztésének nemzeti programja. Helyesebben ő vette le a polcról az egészségügyi körökben jól ismert és igen nagyra becsült Kertai Pál több mint tíz éve készített népegészségügyi programját, amit most Csehák Judit nemcsak fölkarolt, de kiegészített, s kezdeményezésére várhatóan decemberben országgyűlési határozati rangra emel a Ház. Ez egyben azt is jelenti, hogy pénzt kell rendelni annak megvalósításához. S talán még László Csaba pénzügyminiszter is elfogadja: a betegségek korai kiszűrése ugyan pénzbe kerül, de kétszer is megtérül. Egyrészt olcsóbb a gyógyításnál, másrészt az aktív korban lévő népesség a rokkantnyugdíj helyett a munka világában maradhat. Hogy mennyi pénz jut erre a költségvetésből, egyelőre nem tudható, az mindenesetre valószínűnek látszik, hogy Csehák Juditnak sikerült elérni: az emberek népegészségügyi célokra is felajánlhatják személyi jövedelemadójuk 1 százalékát, s aspirál arra is, hogy a már megkezdett szűrővizsgálatok (például a 45-65 éves nők emlővizsgálata) s az azzal kapcsolatos járulékos kiadások költségét is a központi büdzsé állja.

Ez is több a semminél, különösen akkor, ha megértéssel fogadjuk a jövő évi költségvetési szigorításokat, az államháztartás deficitjének a lefaragását. A kormány mindenesetre azt hangoztatja, hogy prioritást kap az ágazat, ezt igazolja, hogy jövőre a 4 százalékos nemzeti jövedelem többletbevételéből az egészségügynek és a szociális-családügyi ágazatnak 2 százalék jutna, amiből az előző terület 0,7 százalékkal részesülne. Ebből ugyan nem öltöztethető fel a lerongyolódott ágazat, nem indulna nagy beruházás, ám az egészségügyi miniszter asszony szerint a bizonyítottan szükségszerű regionális fejlesztésekre a második fél évben az állami tartalékalapból rendelkezésre állnának források, s mód lenne a tárca saját kezelésében lévő, feleslegessé vált ingatlanok e célú "konvertálására" is.

A sok kicsi sokra megy elve talán segíthet, annál inkább, mert a jelenlegi elgondolások szerint az egészségbiztosító idei 479 milliárd forintos gyógyító-megelőző kasszája ugyan 621 milliárdra duzzad, ám ebből közel 128 milliárd az egészségügyi dolgozók idei béremelésének fedezetére szolgál. S a szaktárca szeretné, ha a 13. havi fizetéseknek legalább a fele ugyancsak bekerülne a büdzsébe, mivel az minden évben súlyos terhet ró a kórházakra.

A Világgazdaság konferenciájának igen nagy vihart kavart kérdése az úgynevezett "kórháztörvény" végrehajtása, illetve módosítása volt. E jogszabályt - talán nem túlzás azt állítani - Mikola az utolsó pillanatokban, a múlt év decemberében "verte át" az Országgyűlésben, ugyanis tudta, hogy a parlament téli szünete után már inkább az idei választásokkal lesznek elfoglalva a pártok. Megszületett hát a jogszabály, habár több mint nyolcvan módosító indítványt fűztek hozzá a képviselők, nem volt ínyére a Magyar Orvosi Kamarának sem. A jogszabály lényege, hogy a piaci viszonyokhoz igazítsa a gyógyítóintézmények gazdálkodását, lehetővé téve azok gazdasági társaságokká alakulását. Ám nem engedte meg, hogy szakmai befektetők, azaz a gyógyszer- és egészségügyi műszeripar s más, az ágazat szakmai beszállítói részt vegyenek az intézmények magánosításában. A profitorientált cégek számára ugyanis a nyereség a fontos, ezért tartani kell a forráskivonás veszélyétől - véli az előző szaktárca vezetője. Szilvási István, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke a szakmai garanciákat is hiányolja, s mint mondja: az orvosok köztestületének legfőbb grémiuma öszszeférhetetlennek tartja a szakmai befektetők megjelenését.

Csehák Judit azonban azzal érvel: eddig is volt és van is magántőke az ágazatban, a további jelentkezőket versenyeztetni kell a befektetéskor. S olyan kiszámítható és hosszú távra szóló szerződéseket kell kötni velük, amelyek garantálják a betegellátást, ám szerény nyereséget is biztosítanak a számukra. A tisztes profitnak pedig az egészségügyi szolgáltatások díjában benne kell lenni, ugyanis csak akkor lesz vonzó számukra a kórház, a rendelő. Azt is mondja Csehák, nincs értelme kirekeszteni a magántőkét csak azért, hogy kivédjék: a szakmai befektetők ne strómanként lopakodjanak be az ágazatba. A forráskivonás veszélyét pedig úgy lehet meggátolni, hogy a gyógyítás költségeit finanszírozó Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nem az egyes befektetővel, hanem a kórházzal köt szerződést a betegek ellátására, majd az köt további szerződéseket az általa versenyeztetett és kiválasztott alvállalkozókkal - állítja. Az OEP-nek ugyanis nem létkérdés a privatizáció, számára teljesen mindegy, hogy az állam, az önkormányzat, kül- vagy belföldi befektető van-e az egészségügyi szolgáltatók között. Egy a fontos, hogy a mostaninál jobb minőségű ellátást adjon a biztosítottaknak.

Érdemes utalni egyébként arra, hogy ahol ez ideig megjelent a magántőke, megoldódott a betegellátás. Például a tíz éve még várólistán lévő vesebetegek művesekezelése vált színvonalassá azáltal, hogy tőkeerős világcégek új vesedializáló állomásokat építettek országszerte, több tíz milliárdos fejlesztést hajtottak végre e területen. S talán itt érdemes megjegyezni a pécsi orvosegyetem professzorának, Bellyei Árpádnak a konferencián tett kijelentését: az állami tőke húsz év alatt sem tudja pótolni az egészségügyi ágazat forráshiányát, szükség van a magántőke-bevonásra. Ő egyébként felvetette az orvostudományi egyetemek szétziláltságát is, az egyetemek integrációjával rosszul jártak, szerencsésebb lenne, ha az oktatási tárcától visszakerülnének az egészségügyhöz. Mindenesetre biztató, hogy sorsukról nem gondolkodik másképpen a jelenlegi egészségügyi miniszter, mint az előd, Csehák Judit abban a pillanatban kész átvenni az egyetemi klinikákat, mihelyt centrummá alakulnak, s köréjük kiépül az ország régióinak betegellátása, orvos- és továbbképzése. Megjegyzendő azonban, hogy amíg a "mikolai kórháztörvény" rendelkezett az egyetemekről is, addig a módosítandóból hiányoznak, a klinikák jövőjét külön, a felsőoktatási törvény megváltoztatásával együtt rendezné a jelenlegi szaktárca.

Vannak egyéb aggályok is az eredeti kórháztörvény módosítása miatt, nevezetesen, hogy csak a gyógyintézmények egészét lehet átalakítani, a részfeladatok magánosítása, az úgymond jól jövedelmező egészségügyi tevékenységek kimazsolázása megengedhetetlen. Ezzel bizony nem ért egyet a 19 kórház tulajdonlását ellátó fővárosi önkormányzat. Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes nem valószínű, hogy költőinek szánta a kérdését: mi lesz a 19 kórház igen jól funkcionáló 50 magánszolgáltatójával, ha valóban csak az intézmény egészét lehet átalakítani? Miért nem lehet rábízni a kórházra, hogy azt a magánszolgáltatót foglalkoztassa, aki a legmegfelelőbb a számára? - kérdezte.

Többen veszélyesnek tartanák azt is, ha magánszemélyek, társaságok vállalhatnák a kórházak üzemeltetését. Ez esetben - a törvény módosítására tett javaslat szerint - az állami, önkormányzati kórházak üzemeltetését ruházná csak át a kórház, ám megmaradna költségvetési intézménynek. Az üzemeltető csak a költségvetési szerv vezetőinek a feladatait végezné és gyakorolná annak a jogkörét. E változattól a profizmust, az intézmények hatékony működését várja az egészségügyi kormányzat, ám Mikola egyenesen attól tart, hogy a piac szerepének érvényesülése az ellátás esélyegyenlőségének a terhére valósulna meg.

Az orvosi kamara aggódik a doktorokért. Ugyanis amíg a kórháztörvény módosítása az egészségügyi dolgozók teljes körére - az eredeti törvénytől eltérően külön jogszabályban - határozná meg az új jogviszonyt, a köztestület önálló orvosi jogállásról alkotna törvényt, s szerintük annak a kórháztörvénnyel egy időben kell hatályba lépnie. E nélkül a doktorok a kórházi menedzsment kiszolgáltatott munkavállalóivá válnának.

Nem kell csodálkozni azon, hogy az egészségügyben így-úgy érintett, jól képzett szakemberek, orvosok, politikusok, vállalati menedzserek másként gondolják a reformot. Ugyanis annak rossz megvalósítása visszafordíthatatlan kárt okozna az országnak. Nehéz korrigálni a rossz döntéseket, részdöntéseket, ami jól látható akár a kelet-közép-európai, akár a fejlett nyugati országokban.

Vojnik Mária, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke azonban nyitott a véleményekre, s arra is ígéretet tett, hogy közülük a jónak tartott javaslatokat beépítik a módosítandó kórháztörvénybe. Van még idő, hiszen a változtatott jogszabály jövő márciusban lép hatályba.

Idő ugyan van, de az Európai Unióhoz való csatlakozás miatt számos feladat vár az egészségügyre is. Ugyan az EU-csatlakozás nem ír elő kötelezettségeket e tekintetben - előírás csak a fertőző betegségek terén van, amelyeknek megfelel az ország -, ám a munkaerő szabad áramlása, az országhatárok kitárása magával hoz számos tennivalót. Szemmel látható, hogy a kórházak állapota rossz, emiatt nemigen kívánkozik majd arra az uniós polgár, hogy itt gyógyuljon. Ellenben a magyar beteg szívesen megy majd a Lajtán túlra. Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke már most figyelmeztet: tartani kell a jól képzett magyar doktorok elvándorlásától is, ami amúgy már megkezdődött. Ari Lajos szerint ez egyben azt is jelenti: szükséges, de nem elégséges a jó jogszabály, pénz is kell annak alkalmazásához. S ugyan nem ír elő kötelezettségeket az EU az egészségügyet kiszolgáló háttéripart tekintve sem, ám kikényszeríti a gyógyszerek, az orvosi segédeszközök társadalombiztosítási támogatásának transzparenciáját, az átláthatóságot, amiben még ugyancsak van tennivalónk.

Úgy tűnik azonban, hogy az ellentétes vélemények, a viták, a gyanakvások ellenére tökéletes a konszenzus a magyar egészségügy jövőjéről: a mainál jobb, biztonságosabb betegellátást kell teremteni. Ám a színvonalasabb ellátáshoz több innovatív termék, technológia is szükséges, ami az egészségügyi dolgozók tudásában már régóta megvan.