Erős, differenciált konvergencia várható

A 2001-es magyarországi komparatív árszínvonal - a példaként említett mediterrán országokhoz hasonlóan - jóval az uniós átlag alatti, mindössze 47,3 százaléka annak. Ugyanez a mutató Görögországnál még ma is 74, Portugáliánál 71, Spanyolország esetében pedig 87 százaléka az uniós átlagnak.

Ebből következően, más hatásoktól ez alkalommal eltekintve, a kutatók azt valószínűsítik, hogy a belépés küszöbén - utána, vagy azt megelőzően - nálunk is jelentős viszonylagos árszínvonal-növekedés következik be (már csak a közműszektor ma még erősen támogatott hatósági árainak előbb vagy utóbb szükségessé váló megemelése miatt is).

Ezt egyébként az inflációs adatok különbsége alapján is könnyen be lehet látni. Magyarországon most került a tizenkét havi inflációs ráta 5 százalék alá, miközben az unióban ugyanez a mutató 2 százalék alatti (a 2002. augusztusi index 1,9 százalék volt), így a mi mérőszámunk még mindig több mint a kétszerese az Európai Unió átlagának.

Lényegében hasonló változások következhetnek be a legtöbb csatlakozó országban, mivel ezek többségének relatív árszínvonala a miénkhez hasonló nagyságrendet képvisel. A cseheké például 44, a lengyeleké pedig 56 százaléka az uniós átlagnak.

Az alábbiakban néhány jelentősebb piacon megfigyelhető uniós állapotokat és magyarországi kilátásokat vesszük szemügyre.



>> Pillantás az autópiacra



Egy az Európai Bizottság megrendelésére készített és 2000-ben publikált elemzés szerint az unión belül egy típusra értelmezett autóárak közötti maximális különbség 19,5 százalékot tett ki. Ezen belül az adózási kondíciókból származó differenciák 2,8, az átváltásiak 1,1, a dílerek haszonkulcsának különbségeiből származó eltérések 0,5, a használt autók árszínvonalának különbségei pedig 0,7 százalékpontot jelentettek.

Az eltéréseknek több lehetséges oka is van:

1. A kevésbé fejlett országokban többnyire az autótulajdonosokat tartják adó- és egyéb szempontból jobban terhelhetőknek, a fejletteknél viszont többnyire nem ezt a fogyasztói kört veszik számításba.

2. Egy másik, lehetséges magyarázat, hogy az árak különbözősége csak korlátozottan átlátható. Erről minden fogyasztó közvetlen tapasztalatot szerezhet egy hagyományos piac végigjárása során, amikor a zöldség- és gyümölcskínálatból a számára legkedvezőbb árut próbálja meg kiválasztani, de nem lehet biztos benne, hogy a lehető legjobb üzletet kötötte. Még inkább így van ez egy a nemzeti kínálatot sokszorosan meghaladó külföldi választék esetén, amikor még a valuták átváltását, továbbá az áruk szállítási és más különbségeit is számításba kell venni.

3. A harmadik magyarázat a versenynek és a piacszerkezetnek a vállalkozásoktól függő sajátosságai. Ebben jórészt üzletpolitikai szempontok (például az összforgalom, illetve a bevétel vállalati szintű maximalizálása) játsszák a fő szerepet. Ennek során a vállalat vezetése egy-egy országban a vélelmezett keresleti hajlandóság (például a divathatás, vagy a korábbi vásárlói szokások, az ízlés és a fizetőképesség) figyelembevételével állapította meg az eladási árat. Közismert, hogy Magyarországon a nemzetközi áruházláncok jelentős súllyal vannak jelen, így a részesedésük és az árpolitikára gyakorolt hatásuk - mivel kis ország vagyunk - talán még nagyobb, mint más országokban. Ezért nálunk ez a faktor is hat, és a csatlakozásunkat követően még inkább hatni fog.

4. Végül a negyedik, a szakirodalom által is széles körben elismert "egyéb ok": az egyedi termékek márkája. 2001 májusában az Európai Bizottság által a friss élelmiszerek, háztartási elektronikai áruk körében készíttetett felmérés szerint a márkázott termékek körében 40 százalék lehetett az áreltérések mértéke.

Hosszabb távon csak azok az árkülönbségek maradnak fenn, amelyek a helyi verseny kondí-cióival, a termelés színvonalával és a márkákkal hozhatók kapcsolatba. Ezt egyébként az USA és az euróövezet árszínvonalának standard eltéréséről (Rogers, Hufbauer és Wada) 2001. évi számításaival is alá lehet támasztani.



>> Az élelmiszerek árszintje



Az árucsoport egészének jellemzésére (10 tagország figyelembevételével) a DG Markt egy a friss élelmiszerekre vonatkozó fogyasztói kosarat állított össze. Ez 1 kiló körtét, 6 tojást, 250 gramm gouda sajtot, 2 liter tejet, 500 gramm sertésszeletet, 1 liter helyi márkájú joghurtot, 250 gramm bacont, 500 gramm lazacsteaket, 250 gramm pisztrángot, 1 kiló banánt és 500 gramm kivit tartalmazott. Ennek a kosárnak az unió egészére vetített átlagos árszintje forgalmi adóval együtt 24,5, forgalmi adó nélkül 22,5 euró volt. A legmagasabb áron ezt a választékot Dániában lehetett beszerezni (31,0, illetve 24,6 euróért), a legolcsóbban pedig Spanyolországban (18,0, illetve 17,0 euróért). Amennyiben ezt a csomagot a friss élelmiszerek reprezentánsának fogadjuk el, akkor ennek az árucsoportnak az unión belüli ársorrendje (a legnagyobbtól a legkisebb felé haladva) a következő volt: Dánia, Hollandia, Francia-, Svédország, Belgium, Nagy-Britannia, Olasz-, Német-, Ír- és Spanyolország.

Természetesen Magyarországra ezzel azonos összetételű frissélelmiszer-kosár nem értelmezhető, legfeljebb csak egy egészségesebb fogyasztási célként. Az Ecostat elemzői csak a magyar fogyasztói kosárban is szereplő, tételesen azonosítható élelmiszerekre végeztek kalkulációt. Néhány további tétel (bor, sör, üdítőital) bevonására pedig azért volt szükség, mivel az adott termékcsoportot sok helyen ezekkel együtt értelmezik. Ennek alapján az élelmiszereknek ez a szűkített csomagja Magyarországon 1999-ben mintegy 2200 forintba került. Amennyiben a hiányzók pótlására még mintegy 20 százalékos többletet számítunk fel, akkor ennek a kosárnak a magyar megfelelője 2640 forintba kerülhetett. Ez az összeg, bár abban az időben még nem volt közvetlen átszámítási lehetőség az euróra, dolláron keresztül kalkulálva mintegy 11-12 eurónak feleltethető meg. Ez az EU-átlagnak (a forgalmi adós árat számításba véve) körülbelül a felét tette ki.

Nagyjából ilyen nagyságrendű különbséget érez az élelmiszerek esetében a magyar turisták nagy része az EU-országokban járva, természetesen néhány közismerten drága (például skandináv) országtól eltekintve. Ennél a csoportnál tehát a csatlakozást követően jelentős árkülönbözeteket kell kiegyenlíteni, ami a mezőgazdasági termékekhez és élelmiszerekhez nyújtott állami támogatások unión belüli mielőbbi leépítési kényszere miatt elég gyorsan fog végbemenni. Az árufőcsoporton belül külön kategóriát jelentenek az italok és a dohányáruk. Ezeket sok esetben jelentős jövedéki adóval terhelik a hatóságok. Bolti (szupermarketi) eladási áruk az uniós árak minimumának felel meg. Az EIU Worldwide Cost of Living Survey megfelelő adatai szerint ugyanezeknek a cikkeknek az uniós ára a borok esetében 14-46, a söröknél pedig 0,5-2,0 dollár, azaz az alsó és felső határ között három és fél-, négyszeres különbség is van. Az üdítőitalok (például a kóla, tonik) és a nem nemzetközi hírű ásványvizek esetében a magyar árszint nagyjából az uniós árszint minimumának a 120-130 százaléka.



>> Elektronikai cikkek



Ebben a DG Markt által összeállított fogyasztói kosárban a következő elektronikus cikkek voltak: 1 db CD-lejátszó, 1-1 db 14 és egy 28 hüvelykes képernyőjű tv-készülék, 1 db video- és 1 db DVD-lejátszó és felvevőkamera. Ennek a kosárnak az unión belüli vételi költségei (áfával és a nélkül számítva) a következő különbségeket a fenti grafikon mutatja.

Látható, hogy e termékfőcsoportnál az átlagnál jóval kisebb az unión belüli árak különbsége. Ez minden bizonnyal azzal függ össze, hogy talán itt a legnagyobb az importverseny árkiegyenlítő hatása. A magyar árszint előbbiekhez hasonló összevetéséhez a fogyasztói árstatisztika nem tartalmaz közvetlenül hasznosítható információkat. Ezért az előbb kiemelt összefüggés, valamint vásárlói tapasztalatok alapján azt lehet feltételezni, hogy itt várhatóan olyan nagyságrendű eltérések lehetnek - azok is inkább a maximumhoz közeli pozícióban -, mint amit az unión belül mutattak ki a felmérések.



>> Ruházat



Itt is az alapvetően tömegfogyasztás kielégítésére vállalkozó áruházak árait hasonlították öszsze a kutatók. Egy-egy átlagos férfiruhát és -inget, egy női kosztümöt (nappali ruhát) és egy Jeans márkájú gyermekruhát választottak.

Az árszintek eltéréseinek és fejlődési tendenciáinak megítélése szempontjából talán ez a legellentmondásosabb árufőcsoport. Az eredmények azt jelzik, hogy a teljesség megismeréséhez még egyéb tényezőket is figyelembe kell venni. Ilyen például az adott termékben megtestesülő szellemi tőke (védjegy, szerzői jog, design, szabadalom), továbbá az adott piacgazdaság érettségét, működésének hatásfokát jelző faktorok, mint például a reklám, a kereskedelmi árrés nagysága és változásának üteme, az uniós teljesítmények növekedése, a foglalkoztatási és profitkövetelmények.

Magyarország és a többi csatlakozó állam árszintjét és annak változási ütemét csak logikai úton lehet többé-kevésbé elfogadhatóan megmagyarázni. A kutatók véleménye szerint ma már csak kisebb differenciákat tesz értelmezhetővé a kereskedelmi árrések különbözősége. Itt inkább az európai trenddel való együttes mozgás tekinthető jellemzőnek. A legnagyobb szintkülönbségekre pedig az uniós és a magyar teljesítmények közötti eltérések adhatnak magyarázatot. Ezért hangsúlyozzák a kutatók, mennyire fontos a termelékenység növelése számunkra, amit a bérkülönbségek miatt valójában nem az egy főre jutó termelés differenciáival, hanem a bértermelékenység alapján kell értelmezni. A csatlakozáshoz szükséges bérfelzárkózás hatására pedig a relatív árszint növekedése következik be. A foglalkoztatás bővítése vagy fenntartása egy-egy szektorban szintén árszintnövelő lehet, de az uniós tapasztalatok szerint ennek hatása viszonylag kicsi.



>> Erős árkonvergencia?



Az eddigiek bizonyára sokakat meggyőztek arról, hogy egy integrált gazdaságban - ilyen az unió közössége már ma is, de még inkább olyanban, mint amilyenné ez a Gazdasági és Monetáris Unió révén válhat - erőteljes árkonvergencia fog érvényesülni. Ez a folyamat az országonként még jelentősnek mondható árkülönbségeket fokozatosan leszűkíti. Ez a versenynek leginkább kitett kereskedelmi áruk (ezen belül is a tartós műszaki cikkek) körében megy végbe a legerősebben és leggyorsabban, bár teljessé soha sem válhat. Az is látható és bizonyítható, hogy a szolgáltatások (nem kereskedelmi áruk) piacán - bár már egyre több területen lépéseket tettek a hatóságok a liberalizációra és ezzel a verseny kiterjesztésére - ez a folyamat egy sor helyi és adottságbeli különbség hatására csak korlátozottabban érvényesülhet, mint az árupiacon.

A gazdaság integrációs foka - a sok különböző, történelmileg egyéni vonását az unióba magával vitt tagállam miatt - ma még kisebb, mint amilyen az Amerikai Egyesült Államokban a több száz éves együttélés során kialakult. Ezért az Európai Unióban ma még nagyobb árdiszparitás tapasztalható, mint az USA-ban. Mindez megfelelő, az integrálódást elősegítő lépések (olyanok, mint például a közös valuta bevezetése, vagy a nemrég elhatározott adóharmonizáció) esetén további gyors árkonvergenciát tesz lehetővé.

Magyarország és a csatlakozó államok többségének esetében hosszú távon hasonló folyamatok és eredmények prognosztizálhatók, mint a többi uniós tagországnál.

Az, hogy ennek a folyamatnak az eredményeképpen mekkora árszint- és milyen irányú árszerkezeti változások következnek be, azt a rendkívül összetett folyamat miatt még modellezési technikával sem lehet megjósolni. Csupán logikai alapon lehet következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy az élelmiszer-, a közszolgáltatások és a ruházati árak többségénél jelentős árszintemelkedés, a műszaki cikkeknél pedig -csökkenés várható.

A végső fogyasztói árváltozások megítélését az is rendkívül megnehezíti, hogy a magyar bér- és adórendszer számos, történelmileg kialakult egyedi megoldást tartalmaz, amelyeknek harmonizálása további, közvetlenül ki nem számítható árváltozást eredményezhet. Emellett az is kiszámíthatatlanná teszi ennek a folyamatnak a végeredményét, hogy a csatlakozó országoknak ma még kisebb a tapasztalatuk a piacgazdaság működtetésében, mint a jelenlegi tagországok nagy részének. Ezért gazdaságuknak, pénzügyi és monetáris rendszerüknek is több, a múltból eredő egyedi (nem eurokonform) eleme van. Ezek pedig a bonyolult, sok kölcsönhatással bíró folyamatban egymással és a szükséges ár-, bér-, adó-, valamint támogatási rendszerbeli változásokkal sokkal nagyobb, több és gyakoribb konfliktusba kerülhetnek, mint ahogy az a történelmi piacgazdaságoknál eddig tapasztalható volt, illetve a jövőben várható.

Az is gazdaságtörténeti tapasztalat, hogy ez a folyamat a kisebb méretű és emellett fejletlenebb gazdaságokban sokkal gyorsabban, intenzívebben, nagyobb árszintemelkedés és alacsonyabb bérszínvonal mellett megy végbe, mint a nagyobbakban, erősebbekben. Emiatt a társadalom minden bizonnyal sokkal érzékenyebben reagálja le az ezzel járó változásokat, még inkább az esetleges hibákkal együtt járó veszteségeket, mint a fejlett nyugat-európai országok lakossága.

E feladat teljesítését még az is megnehezíti, hogy egy mozgásban lévő, jelentősen változó közösséghez kell csatlakoznunk. Az ehhez szükséges alkalmazkodási lépéseket (amelyek az EU-tagságnak való megfelelés feladatain túl kiterjednek az euró átvételéhez szükséges reformokra és a reform előtt álló uniós adózási rendszerhez való alkalmazkodásra is) sokkal rövidebb idő (5-6 év) alatt kell megtenniük, mint amennyi a jelenlegi tagországok többségének rendelkezésére állt.

Mindezt a minden bizonnyal több kormányzati ciklust is átfogó, az egész társadalmat, a teljes vállalkozói kört is mélyen, több lépésében és elemében is érintő átalakulási folyamatot a kutatók szerint csak akkor tudjuk sikeresen, nagyobb megrázkódtatások nélkül átvészelni, majd a későbbi eredményeit learatni, ha ezt a bonyolult rendszerszervezői feladatot több oldalról megalapozva, hosszú távra megtervezve, viszonylagos társadalmi egyetértésben hajtjuk végre.