Greenspan tekintélyét is megtépázza a recesszió
A vállalatok továbbra is dúskálnak a magas megtérülésű, termelékenységet növelő beruházási lehetőségekben, és a legcsekélyebb jel sem utal arra, hogy ezek a lehetőségek egyhamar elfogynának - jelentette ki Greenspan 2000 márciusában. Négy nappal a magabiztos nyilatkozat után a Nasdaq elérte tetőpontját, az azóta eltelt időszakban pedig nem kevesebb mint 75 százalékot zuhant az amerikai technológiai papírok indexe. Ilyen hosszú árfolyamcsökkenést utoljára 1939-41-ben láttak a részvénypiacok.
Aligha meglepő, hogy ebben a helyzetben egyre több támadás éri a korábban a világtörténelem legnagyobb jegybankelnökének aposztrofált, a brit királynő által nemrég lovaggá ütött szakembert, akinek figurája közéleti személyiségeknél példátlan módon a Simpsons című kultikus rajzfilmsorozatban is megjelent. A The Spectator szakírója azzal vádolja Greenspant, hogy az informatikai fejlődés által generált üzleti lehetőségek túlértékelésével hozzájárult a "spekulációs őrület" kialakulásához. A Financial Times pedig nemrég sorra a "földbe döngölte" Greenspan valamennyi ezzel kapcsolatban hangoztatott védekezését. A Fed-elnök több ízben is azzal próbálta védeni magát, hogy az árfolyamok túlértékeltségében csak utólag lehetett biztos, továbbá hogy az ilyen "buborékokat" egyébként sem lehet megfelelően hatástalanítani.
Ezek az érvek azonban nem csupán a szaksajtót nem győzik meg. A Fed nyílt piaci tanácsának egyre több tagja - korábban elképzelhetetlen módon - szintén nekitámad a "mágusnak". Szeptemberben Edward Gramlich Fed-kormányzó és Robert McTeer, a dallasi Fed elnöke annak a meggyőződésének adott hangot, hogy kamatcsökkentéssel kellene élénkíteni az amerikai gazdaságot. Ilyen nyílt ellentétre 1998 óta nem volt példa a Feden belül - emlékeztet a Bloomberg. A nyílt piaci tanácsba nemrég kinevezett Ben Bernhaken pedig inflációs cél kijelölését javasolja, amitől az elnök köztudottan ódzkodik. Greenspan ugyanis nem tudománynak, hanem művészetnek tartja a monetáris politikát, ami kétségkívül hozzájárult nimbusza kialakulásához, ám egyes esetekben bizony ellene lehet fordítani.
Számos piaci elemző is elítéli azt, hogy Greenspan csak az infláció visszafogásával és a növekedés ösztönzésével törődött, és nem nyúlt hozzá például a tartalékkövetelményekhez, hogy ezzel korlátok között tartsa a befektetői eufóriát. A kilencvenes évekből származó jegyzőkönyvek ékesen bizonyítják, hogy Greenspan szinte kizárólag az inflációra és a munkatermelékenységre összpontosított a Fed ülésein.
A washingtoni politikai élet meghatározó személyiségei egyelőre óvakodnak attól, hogy érdemben támadják a hagyományosan kitűnő megítélés alá eső jegybankelnököt. A képviselőház republikánus többségének visszavonuló vezetője, Richard Armey azonban annyit megengedett magának a minap, hogy felvesse: Greenspan túlságosan nagy beleszólást kap a nyílt piaci bizottság tagjainak kiválasztásba. Sietett azonban hozzátenni, hogy nem szeretné, ha az elnök 2004 júniusában lejáró mandátuma előtt visszalépne.
Greenspan utódlásának kérdése egyébként szintén egyre gyakrabban felmerül, és ezen találgatások hangneme szintén az idők változását jelzi. A kilencvenes évek végén egy elemző még úgy fogalmazott, hogy "mindannyian aggódunk, mi lesz azután, hogy a mágust egyszerű halandó váltja fel". Ma már sokan úgy vélik, Greenspan karizmatikus egyénisége károsnak bizonyulhat: a befektetők olyannyira vele azonosítják az intézményt, hogy távozása a monetáris politika egésze iránt megingathatja a bizalmat.
Erre a távozásra azonban még jó másfél évet várni kell. Az addig hátralévő idő tétje Greenspan szempontjából nem kicsi: amennyiben az Egyesült Államok tartósan recesszióba süllyed, akkor a történelem ítélete a korábbi sikerek dacára is elmarasztaló lesz. Ha azonban gyorsan magára talál a gazdaság, akkor "megdicsőülve" vonulhat nyugalomba.
