Az amerikai befektetők szerint hazánk kapuszerepet tölt majd be a Balkán és Kelet-Európa felé az USA ésa többi, unión kívüli állam számára - vonta meg lapunknak eddigi amerikai tárgyalásainak tapasztalatait Csillag István. Várható, hogy további amerikai cégek hozzák Magyarországra regionális központjukat.
Több olyan befektetés is megvalósul majd, amely az ezekbe az államokba - beleértve Oroszországot is - irányuló export felfutását eredményezi.
Csillag István - aki eddig Medgyessy Péter küldöttségének tagjaként tárgyalt Washingtonban és New Yorkban - további befektetői rendezvényeken vesz részt. Az eddigi három, kifejezetten amerikaiak számára szervezett fórumon szerzett tapasztalatait összegezve elmondta: a tengerentúlon továbbra is vonzónak tartják a kelet-európai piacokat, s miután Magyarországon áttekinthető a pénzügyi rendszer, megfelelő a jogi infrastruktúra, stabil a politikai helyzet, jó a telekommunikációs hálózat, innen érdemes kelet felé mozdulniuk. Ezért olyan befektetések várhatók, amelyek eredményeként felfuthat a kelet-európai és az oroszországi kivitel. A lehetséges területek között említette az egészségügyi rendszereket, az ellátást szolgáló háttéripart, a műszer- és elektronikai ipart. Hasonló megfontolásból és stratégiával valósulhatnak meg befektetések az agráriumon belül a bioágazatban, beleértve a marketinget, az elektronika által segített logisztikát, a minőségkiválasztást is. A miniszter arra számít, hogy a közeljövőben lesznek amerikai befektetői bejelentések, amelyek ezekbe az irányokba mutatnak.
Az amerikaiak kedvezően fogadták a jövő évtől hatályba lépő Okos Magyarország beruházásösztönző programot, mert az egyenlő hozzáférést biztosít mindenkinek az információhoz, a piachoz és a befektetési lehetőségekhez. Üdvözölték, hogy a beruházási adókedvezmények sorsáról az EU-val folytatott tárgyalásokon a magyar kormány következetesen az alkotmányosságon, joguralmon alapuló álláspontot képviseli - mondta a miniszter. Csillag István kérdésünkre közölte: legkésőbb a koppenhágai csúcson lezárják Brüsszellel a versenyfejezetet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.