BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Mától olcsóbbak az üzemanyagok

A motorbenzinek árát literenként 3, a gázolajét 4 forinttal csökkentette mától a Mol Rt. Az elmúlt két hétben végrehajtott mérsékléssel együtt a benzin ára 14, a gázolajé 9 forinttal lett olcsóbb. A mérséklést az elmúlt hetekhez hasonlóan a nemzetközi piaci tendenciákkal magyarázza a Mol: jelentősen csökkent a kőolaj ára, amit követtek a jegyzésárak is. Az ár mérsékléséhez hozzájárult, hogy a forint erősödött a dollárhoz képest. Mától a 91-es motorbenzin literjéért 220,50 forintot, a 95-ösért 223,50, a 98-asért 232,50 forintot kell fizetni. A gázolaj ára literenként 201 forint lesz. (VG)



Konzultálnak az alkotmánymódosításról

Pénteken folytatják a parlamenti pártok az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításról szóló egyeztetéseket. A Fidesz kezdeményezésére létrejött tegnapi megbeszélést valamennyi fél kedvezőnek értékelte, lehetőséget látva arra, hogy kompromisszum esetén az idén sor kerüljön az alaptörvény átalakítására. Az álláspontok mégsem közeledtek egymáshoz, mindössze annyi történt, hogy az ellenzéki pártok előadták a parlament előtt fekvő javaslattal kapcsolatos kifogásokat, s a kormánypártok ígéretet tettek ezek tanulmányozására. (VG)



Frakcióvezetőt keres az MDF

Vasárnapi ülésén választ a tisztségéről lemondott Balsai István helyett új frakcióvezetőt az MDF képviselőcsoportja - jelentette be Font Sándor a testület ülését követően. Addig egy háromtagú jelölőbizottság egyeztet a képviselőkkel, illetve az esetleges jelöltekkel. A testület tagja Csáky András, Lezsák Sándor és Medgyasszay László. Font Sándor megbízott frakcióvezető elmondta még: bár a döntéshez az összes képviselő felének igen szavazata kell, ennél jóval nagyobb támogatottságot élvező, népszerű személyiséget szeretnének választani a frakció élére. (VG)



Egyeztetés a médiatörvény korrekciójáról

Négypárti egyeztetést kezdeményez az MSZP és az SZDSZ a médiatörvény módosításáról. A kormánypártok szerint a korrekciókra a közszolgálati médiumok finanszírozásával összefüggésben volna szükség. A szocialista Újhelyi István azt mondta: az üzembentartási díj eltörlését követően meg kell teremteni a stabil és kiszámítható költségvetési finanszírozást. (MTI)



Kuratórium a tévéelnök-választásról

Az elnökjelöltek meghallgatásán ezentúl részt vehetnek a Magyar Televízió Közalapítvány társadalmi kurátorai, akik kérdéseket is tehetnek fel a pályázóknak - döntött a kuratóriumi elnökség. A grémium arról is határozott, hogy az eredményes elnökválasztás érdekében a társadalmi kurátoroknak eljuttatja a pályamunkákat is. Az eddigi gyakorlat szerint ezekből egy-egy példányt a kuratórium titkárságán helyeztek el, itt tekinthették meg munkaidőben azokat az érdeklődő társadalmi delegáltak. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.