Olcsón úszták meg a bővítést

Juhász Endre magyar főtárgyaló szerint lett volna esély a közvetlen mezőgazdasági kifizetések uniós finanszírozású 25 százalékos mértékének emelésére a koppenhágai csúcson, ha a visegrádi országok szilárd és egységes álláspontot képviseltek volna - jelenti a Bruxinfo. Ehelyett azonban a dán elnökség szalámitaktikája sikeresen választotta le egymásról a négyeket, kezdve a lengyelekkel, s végül a magyar tárgyalóküldöttség egyedül maradt (VG, 2002. december 16., 1. oldal).

Elemzők azonban arra mutatnak rá, hogy a visegrádiak érdekei erősen eltértek egymástól, s emiatt egységfrontjuk szétesése utólag visszatekintve logikus fejleménynek tűnik. Magyarország elsősorban a 2005-2006-os nettó pénzügyi egyenleg javításában és a közvetlen agrártámogatások kiinduló szintjének emelésében volt érdekelt, Lengyelország azonban mindkettőben jóval kevésbé, hiszen nettó egyenlegei az egész 2004-2006-os időszakra nézve a legkedvezőbbek voltak már a koppenhágai alku kezdete előtt ajánlott feltételek értelmében is. Belpolitikailag pedig olyan jól sikerült a 45 százalékos (húsz százalékpontnyi nemzeti forrással megfejelt) induló közvetlen támogatás előzetes társadalmi kommunikációja, hogy azon belül az uniós rész felemelése - 25-ről mondjuk 30 százalékra - már nem tűnt olyan vonzó eredménynek, mint az unió szalámitaktikája részeként általa felajánlott pénzátcsoportosítás a nehezebben felhasználható strukturális alapokból a könnyű és biztos pénzt jelentő egyenlegjavító készpénzfizetésre.

Varsó ugyanis Budapestnél sokkal jobban tart attól, hogy a kötelezettségvállalásként megjelenő strukturális támogatásokat nem fogja tudni könnyen ténylegesen folyósítható készpénzzé váltani, mivel a lengyelek projektkészítési hatékonysága az előcsatlakozási alapok eddigi felhasználása során is elmaradt a magyarokétól. Hazánk ezzel szemben, viszonylag jó forrásfelszívó képessége miatt, átcsoportosítás helyett a nettó egyenleg javításában volt érdekelt, s ezt az ellentétet a dán elnökség ügyesen ki is használta. A közgazdasági megfontolások egyébként a magyar célrendszert támasztják alá, hiszen az átcsoportosított pénzek voltaképpen beruházások konvertálását jelentik folyó jövedelemmé. A strukturális alapokból támogatott projektek ugyanis olyan beruházások, amelyek maguk is jövedelemtermelővé válnak már néhány éves távlatban is. A közvetlen agrárpénzek növelése azonban csak az agrártermelők aktuális bevételeit növeli, amelyek nagy része vélhetően fogyasztásra megy, s mivel nincs mögötte semmiféle teljesítmény, makrogazdasági szinten voltaképpen csak az infláció növelésére alkalmas.

A csehek ellenállásának megtörésére az unió végül ugyanezt a módszert alkalmazta, csak a mérték volt különböző: Prága már 100 millió euró támogatás könnyebbé és biztosabban elkölthetővé tétele ellenében elfogadta a felkínált csomagot, Varsó esetében ez még 1 milliárd euró konvertálását igényelte. A cseheknek ráadásul jóval kisebb az agráriumuk, mint a lengyeleknek vagy a magyaroknak, ezért eleve nem is voltak olyan erősen érdekeltek a közvetlen mezőgazdasági kifizetések fő tárgyalási témává avatásában. Miután Szlovénia, Szlovákia és a balti országok már korábban elfogadták a felkínált csomagot, a magyar delegáció végképp egyedül maradt, s mozgástere gyakorlatilag megszűnt.