Számos üzleti lehetőséggel kecsegtet Horvátország a magyar befektetők számára. Fellendülőben az irodaépítés, s ebben - hasonlóan a bevásárlóközpont-boomhoz - a magyarok is szerepet kaphatnak. Vannak olyan magyarországi cégek, amelyek már a telket is megvették - tudtuk meg Sült Tibortól, az ITDH zágrábi kereskedelmi szolgálatának irodavezetőjétől. Az ingatlanbefektetés iránt amúgy is nagy az érdeklődés a magyarok részéről, szép számmal vásárolnak, elsősorban tengerparti apartmanokat, kisebb üdülőket.
Ugyan a Horvátországban eddig befektetett magyar működőtőke értéke "csak" 80-100 millió dollárra tehető (pontos adatok nem állnak rendelkezésre), a részleteket vizsgálva a magyarok szerepe nem olyan csekély.
Az 1993 és 2002 júliusáig Horvátországban megtelepedett külföldi működőtőke ugyan 7,3 milliárd dollárra rúg, ám annak 27 százaléka a távközlési privatizáció eredményeként került be az országba (a vevő a Matáv anyacége, a Deutsche Telekom), 20 százaléka a bankszektorban, 15 százaléka pedig a gyógyszeriparban talált utat. Mind ez idáig tehát viszonylag kevés tőke érkezett a termelőszférába, a kereskedelembe és az idegenforgalomba, ami pedig a magyarok fő befektetési területei közé tartozik - magyarázza.
A magyar projektek között vannak már nagyok, miközben azért a sok kicsi a jellemző. Magyarok nyerték el a Primosten szállodakomplexum 67 százalékos tulajdonrészét: a több mint 11 millió eurós (már kifizetett) adósság átvállalásával együtt mintegy 50 millió euróra rúgó beruházás keretében a szálloda, jachtkikötő, kemping, kiszolgálóegységekből álló ingatlankomplexum felújítása már javában folyik. Magyarok kapták meg - 32 évre - a tribunjei jachtkikötő koncessziós jogát, s márciusra elkészül - 6 millió eurós befektetéssel - a tengerpart egyik legmodernebb komplexuma. Termelőüzem zöldmezős alapítására is van már példa: a Dunapack egy Zágráb közelében megvett telken épít hullámpapírgyártó üzemet, s amíg az elkészül, egy bérelt csarnokban már termel. Az összberuházás értéke 4 millió euróra tehető - tudtuk meg az ITDH irodavezetőjétől.
Ha sikerrel jár, az eddig legjelentősebb magyar befektetést hajthatja végre Horvátországban a Mol Rt., amely az ottani olajtársaság, az INA 25 százalékára kiírt pályázaton bejutott a második körbe, amikor a három továbbjutott ajánlattevővel részletes tárgyalássorozat kezdődik. Legkorábban március végére születhet meg a döntés, amelyben nem csak a kínált összeg játszik majd szerepet. Az ajánlatokat ugyan titkosan kezelik, ám horvát lapértesülések szerint ebben a Molé volt a leggyengébb, mivel a Rosznyeft 440, az OMV 380, a Mol pedig 300 millió dolláros ajánlatot tett - tudtuk meg Sült Tibortól. A döntésben hasonlóan nagy súllyal szereplő egyéb kérdésekről - mint az ajánlott további befektetések nagysága, a tervezett irányítási modell - nem szivárogtak ki információk.
A magyarokra jellemző, hogy a gazdaság szinte minden ágában érdeklődnek, kezdve az idegenforgalomtól a kereskedelmen, olajiparon, ingatlanbefektetésen át egészen a pénzügyi szolgáltatásokig. Vannak tisztán magyar tulajdonú befektetők, de szép számmal akadnak olyan hazai vegyesvállalatok is, amelyek Magyarországról indulva terjeszkednek Horvátországban. Így telepedett meg a szomszédos országban a Metro áruházlánc, vagy a görög-magyar tulajdonú (informatikai-távközlési profilú) Fornax. Ezek a tendenciák erősítik a szándékot, hogy Magyarország regionális üzleti-pénzügyi központ-tá váljék - hangsúlyozza Sült Tibor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.