Az Európai Unió nem más, mint az adók versenye - fogalmazott Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke a küldöttgyűlésen. Az üzletember szerint a magas adók versenyhátrányt jelentenek majd a magyar vállalkozók számára. Kiemelte: a 25 százalékos áfával nem leszünk versenyképesek a környezetünkben. Demján Sándor a magyar iparűzési adó gyakorlatát iparelűzési adónak titulálta. Az EU-csatlakozást természetesen a VOSZ is támogatja, hiszen annak nincs alternatívája - hangsúlyozta. Ehhez azonban a magyar adórendszert feltétlenül versenyképessé kell tenni az EU-tagországokéval.
A VOSZ által a küldöttgyűlésen megfogalmazott javaslatok annak a folyamatnak a részeként is értelmezhetőek, amelyek keretében különböző rendezvényeken fogalmaztak meg elvárásokat, felvetéseket a vállalkozók, munkaadók, érdek-képviseleti szervezetek. Így tavaly év végén a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége, februárban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, március közepén a befektetői tanács tartott fórumokat, amelyeken a kormányzati szereplők szembesülhettek az elvárásokkal. Medgyessy Péter találkozott a Magyarországon jelen lévő multinacionális cégek irányítóival is. Ez jelzi, hogy a vállalkozók és szervezeteik fontosnak tartják kifejezésre juttatni, mely döntéseket preferálnák.
Emellett azt is mutatja, hogy a kormányzat kész meghallgatni a javaslatokat. Ezek gyakorlatilag mind egy irányba mutatnak, azaz a magyar vállalatok versenyképességének kiteljesítését helyezik előtérbe. Más kérdés, hogy egyelőre felmerülnek kételyek a vállalkozók érdekérvényesítő képességével kapcsolatban. Magyarán: tevékenységük sikere majd csak a később meghozott kormányzati döntések tükrében lesz lemérhető.
Medgyessy Péter tegnap kijelentette: a kormányzat partner az adórendszer áttekintésében. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy csak a fejlesztési célú adócsökkentéseket támogatja, míg azokat nem, amelyek a kifizetett osztalékot növelnék. Medgyessy Péter szerint a vállalkozók mozgatják a gazdaságot, elvárásaik, igényeik mindig magasabbak, mint amit egy kormány teljesíteni tud. Ezt azonban nem tartja bajnak. Úgy véli, a magyar vállalkozóknak nem kell félniük az európai uniós csatlakozástól. Évszázadok óta az EU-csatlakozás a magyarság legjelentősebb eseménye - mondta -, amelynek előnyei óriási mértékben túlszárnyalják hátrányait. A magyar vállalkozók számára kedvező perspektívát jelent a csatlakozás, és az erre való felkészítésben a kormány partnerséget kínál fel - emelte ki a kormányfő. Hozzátette: a kabinetnek még három éve maradt, hogy a VOSZ által kért adó- és egyéb gazdasági módosító törvényeket meghozza.
Medgyessy Péter a következő időszak legnagyobb kihívásának nevezte, miként tudnak olyan fejlesztési terveket készíteni, amelyek alkalmasak az ország térségei közötti különbségek megszüntetésére. Ezt célozza a közelmúltban meghirdetett Európa-terv, a gyorsforgalmi úthálózat 2015-ig szóló fejlesztési programja, és az is, hogy ingyen adják át az önkormányzatoknak a reptereket és más fejlesztésre alkalmas területeket.
Demján Sándor felvetésére, miszerint hat új diplomásra egy termelő szakmunkás jut, a miniszterelnök azt mondta: az a probléma, hogy hogy kevés a szakmát tanulók aránya. Medgyessy Péter támogatja a VOSZ javaslatát, hogy a szakmunkáshiány mérséklésére vendégmunkásokat alkalmazzanak Magyarországon. Ennek nincs jogi akadálya. A VOSZ ugyanakkor azt is szeretné elérni, hogy a szakmunkásképzésre az eddigieknél nagyobb hangsúlyt helyezzenek.
Demján Sándor szerint a VOSZ 2001-ben kidolgozott 19 pontos gazdaságfejlesztő programjában megfogalmazottak jelentős részét az előző, illetve a jelenlegi kormány teljesítette. Jelenleg is tárgyalnak a kormány képviselőivel egy új faktorálási rendszer kialakításáról. Ez számításaik szerint az állami költségvetés 50 milliárd forintjába kerülne, de a vállalkozók ezermilliárd forintnyi tőkéhez jutnának.
A küldöttgyűlésen elfogadták a Vállalkozói érdekek és érdekvédelem az EU-csatlakozás perspektívájában - A VOSZ középtávú programja (2003-2006) című stratégiai tervet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.