BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Belépési "mézesmadzag" keletre

Olyannyira jól sikerült a jövő májusban megvalósuló bővítés révén az uniós stabilitás "exportja" a tizenötök keleti határain túlra, hogy az Európai Bizottság már a Balkánra, Oroszországra, egyes FÁK-államokra és a mediterrán térségre is fokozatosan kiterjesztené az integráció bizonyos elemeit. Romano Prodi bizottsági elnök szerint hosszú távon akár a négy szabadságot (az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek) szabad áramlásába is be lehetne vonni a 25 tagú unió szomszédait.

"Az elmúlt évtizedben az unió legsikeresebb külpolitikai eszköze kétségkívül az EU-tagság ígérete volt" - szögezte le Chris Patten külkapcsolatokért felelős bizottsági tag. Arra utalt, hogy az unió a kilencvenes évek eleje óta igen komoly nyomást tudott gyakorolni a jövő májusban csatlakozó országokra pusztán azáltal, hogy az integrációba való fokozatos bevonásuk egyes lépéseit (társulás két fázisa, csatlakozási tárgyalások megkezdése, különféle uniós programokban való részvétel lehetőségének megnyitása stb.) mindig sikerült valamilyen konkrét elvárás teljesítéséhez kötni.

Voltaképpen ennek a stratégiának a továbbvitelét javasolja Prodi és Patten a Le Monde, az ABC és a La Stampa számára a múlt héten írt cikkében, az Európai Bizottság által a közelmúltban elfogadott Széles Európa - Új kapcsolati keret az EU keleti és déli szomszédaival című előterjesztésében, sőt a Délkelet-Európával fennálló stabilizációs és társulási megállapodások megvalósításáról tegnap nyilvánosságra hozott értékelésben is. A csatlakozás "mézesmadzagja" persze különböző távolságban van az egyes országok előtt: míg Horvátország, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, illetve a még mindig együtt kezelt Szerbia-Montenegró szinte mindenki által elismerten egyszer tényleg az unió tagjává válhat, addig Moldova, Ukrajna vagy Fehéroroszország esetében már igen komoly vitákat vált ki a tagállami fővárosokban Prodiék azon elgondolása, hogy hosszú távon esetükben sem szabad kizárni a csatlakozást.

Oroszország vagy a mediterrán térség esetében a teljes jogú tagság persze szóba sem jön, de a bizottság a négy szabadságjog velük való megosztását hosszú távon nem zárja ki. Voltaképpen fokozatosan integrálnák tehát ezeket a térségeket is, csak az integráció foka nem terjedne ki a tagságig. Ahogy Prodi fogalmazott: "Hiszünk abban, hogy az EU-nak (?) a mediterrán térség és a volt Szovjetunió európai országai számára fel kell ajánlani a részvétel lehetőségét a belső piacban - mindenben, kivéve az EU-intézményeket."

Névtelenséget kérő magyar diplomaták erős túlzásnak tartják ezeket a nagyszabású terveket, hangsúlyozva, hogy még csak most indult el a gondolkodás arról, milyen elvek szerint alakítsa kapcsolatait a kibővült EU új szomszédaival. A csatlakozás mézesmadzagjának eszköze korántsem általánosan elfogadott módszer a FÁK-kal vagy a mediterrán térséggel fenntartandó kapcsolatokra. Magyar szakértők szerint még a szabad kereskedelem (a négy szabadságból az első, az áruk szabad áramlása) is igen távlatos elképzelés lehet csupán, a személyek szabad áramlásáról nem is beszélve, hiszen az a schengeni térség kiterjesztését is megkövetelné. Más kérdés, hogy egyes lépéseket ebbe az irányba akár már középtávon is lehet tenni (például vámcsökkentések, vízumkönnyítések stb.), feltéve, hogy a partnerországok teljesítenek bizonyos kritériumokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.