Bush ma találkozik Blairrel
Brit-amerikai csúcsmegbeszélések lesznek ma Camp Davidben, Tony Blair brit kormányfő holnap Kofi Annan ENSZ-főtitkárral is találkozik New Yorkban. George Bush amerikai elnök elismerte, hogy az iraki hadművelet elhúzódhat.
Bush tegnap a Pentagonban tett látogatást, majd a vezérkari főnökök egyesített bizottságában hallgatott meg tájékoztatást. A hadi helyzet a jelek szerint nem teljesen úgy alakul, amint azt előre eltervezték: több a saját áldozat, nagyobb az iraki ellenállás, mint gondolták volna. Az áldozatok számának nagyságát Richard Myers, a vezérkari bizottság elnöke a Reuters szerint politikai döntés következményének tartja: Bush, Blair és Franks tábornok határozott úgy, hogy az iraki polgári személyek életének védelme prioritást élvez, aminek az az ára, hogy a katonák nagyobb kockázatot vállalnak. Amerikai részről még nem tettek közzé összesített veszteséglistát; a brit halálos áldozatok száma tegnap délutánig húsz volt, ebből kettő harc közben, a többi "baráti tűzben" és balesetekben vesztette életét.
A koalíciós erők mintegy 80 kilométerre közelítették meg kedden délután Bagdadot, ahol a bejelentések szerint az iraki köztársasági gárda elkeseredett ellenállására számítanak. Haladásukat lefékezte a váratlanul támadt homokvihar. Katonai elemzők máris azt latolgatják, hogy a brit-amerikai erők túl gyorsan nyomultak előre Irakban, nem biztosították a "hátuk mögé" került területeket, ami veszélyes is lehet.
Blair, Bush és Myers mind-azonáltal egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy a hadművelet a tervek szerint halad. Bush szerint ugyanakkor "nem tudhatjuk, meddig fog tartani ez a háború". A két politikus bizonyos abban, hogy leszámolnak az iraki rezsimmel.
Blair szokásos havi sajtóértekezletén utalt rá, hogy az iraki háború után újra kell gondolni Európa és az USA viszonyát; a BBC jelentéséből nem derült ki, hogy ez már a mai csúcsnak is napirendje lenne-e. Joschka Fischer német külügyminiszter szerint elképzelhetetlen egy olyan világrend, amelyben az Egyesült Államok irányítja a nemzetközi közösséget. A Der Spiegelnek adott nyilatkozatában működésképtelennek mondta, hogy a szuperhatalom saját nemzeti érdekei szerint döntsön katonai csapásokról. Fischer szerint a mai Washingtonra Londonnak sincs befolyása.


