A rendszerváltás után Gyömrő gazdasági életében jelentős változás következett be. A 90-es évek előtti kisebb ipari és mezőgazdasági munkahelyek átalakultak: részben felszámolták őket, s a privatizáció során egyre több kis- és középvállalkozás jött létre. Kisebb kül- és belföldi tőkebefektetéssel gazdasági társaságok alakultak, jelenleg több mint ezer vállalkozást tartanak nyilván Gyömrőn. A foglalkoztatás jellege ebből az átalakulásból adódóan megváltozott.
A térségben a munkáltatók legnagyobb része egyéni vállalkozó. Családi vállalkozások vannak, amelyek az építőiparban, a könynyűiparban, a vendéglátásban, illetve a kereskedelemben tevékenykednek. Az utóbbi években megnőtt a falusi vendéglátóhelyek száma, több fogadó is épült. Jelenleg két lovarda működik a városban, és hamarosan befejezik azt a beruházást, amellyel tovább bővül a lovaglási lehetőségek száma. A város vezetése arra törekszik, hogy minél több sportolásra alkalmas intézmény létesüljön, s a tervek között szerepel egy golfpálya építése is.
Gyömrő komoly eredményeket ért el az infrastruktúra fejlesztésében is. Tíz évvel ezelőtt, 1993-94-ben megépült a szennyvíztisztító telep, s elkészült a szennyvízcsatorna-hálózat első üteme. 2000-ben befejeződött a település teljes csatornázása. A város telefon- és kábeltévé-hálózattal, internetszolgáltatással, teljes körű rádiótelefon-hálózati lefedettséggel rendelkezik. 1994-ben avatták fel az új telefonközpontot, ami 43 településen mintegy 220 ezer embert érintett. A közeljövő jelentős feladata a szennyvízcsatorna építése után a vízelvezetés általános megoldása az útépítésekkel összhangban.
Gyömrő lakossága 10 év alatt 10 százalékkal gyarapodott, a bevándorlók zömmel a fővárosból érkeztek. A házak, lakások száma is folyamatosan növekszik, ezzel magyarázható a jelenlegi telekhiány a településen. Ezen a téren kedvező változás várható, hiszen az önkormányzat városfejlesztési koncepciójának keretében az idén egy 30 hektáros területen 300 új telket parcelláznak és értékesítenek. 25 bérlakást építenek két éven belül. Az elmúlt évben mintegy 140 új lakás és ház épült.
A városban jelenleg két középiskola, három általános iskola, a Teleki-kastélyban egy diákotthon, három óvoda és egy bölcsőde működik. Az oktatás területén is jelentős fejlődés várható, mivel a város vezetése most tárgyal egy amerikai egyetemmel, hogy Gyömrőre helyezzen ki egy főiskolai kart. A város idegenforgalmi vonzereje a település központjában lévő Tófürdő, amit az 1920-as években a földből feltörő víz alakított ki. A tó fürdésre és vízisportra is alkalmas. A strandot az 1990-es évek elején felújították, kitisztították.
Turistacsalogató a híres Teleki-kastély, amit 1774-ben gróf Teleki József épített. Ez a város egyik legszebb, legpatinásabb épülete. Sok látogatót vonz a II. Rákóczi Ferenc Falumúzeum is. Talán kevesen tudják, hogy itt működik az ország egyik legszínvonalasabb nyugdíjasháza, amely saját uszodával, sétánnyal és parkkal rendelkezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.