Az eddig sem túl fényesen teljesítő eurózóna két vezető tagja is kedvezőtlen gazdasági tendenciákról adott hírt tegnap. A régió harmadik legjelentősebb államában, Olaszországban az üzleti bizalom a vártnál nagyobb mértékben csökkent. Jóllehet az elemzőintézetek a mutató márciusi értékét a megelőző hónap 93,7 pontos szintje köré várták, az előrejelzésből a harmadik hónapban mindössze 92,8 pont teljesült. A felmérést végző intézet szerint a kedvezőtlen hangulatváltás elsődleges oka az iraki háborút övező bizonytalanság.
A bizalmi index értékek valamennyi szektorban kivétel nélkül csökkentek, a legjelentősebb romlást azonban mégis a fogyasztási javakat előállító társaságok helyzetértékelése mutatta. A háború idején az index várhatóan a szokottnál volatilisebb lesz majd, annak értékelésekor az ebből eredő ingadozások torzító hatását mindenképp figyelembe kell venni - hívják fel a figyelmet elemzők.
Nem kápráztatott el minket tegnap kedvező hírekkel a francia gazdaság sem. A háztartások fogyasztása a februári statisztikák szerint november óta a legmagasabb mértékben, 0,5 százalékkal esett. A piaci várakozások még 0,3 százalékos havi és 1,9 százalékos éves kiadásnövekedésről szóltak.
A Reuters által megkérdezett vállalatvezetők a háború idején a piaci körülmények további romlására számítanak, egyes kereskedők már most a kereslet érezhető visszaesésének jeleit tapasztalják. (LGA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.