BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elkobozzák Bagdad betéteit

Bush elnök elrendelte Irak összes, Amerikában korábban fellelt és zárolt betétének elkobzását és későbbi, újjáépítési célokra való félretételét. A pénzügyminiszter felszólította a világ összes kormányát, illetve intézményét, hogy járjanak el hasonló módon, ellenkező esetben "megfelelő válaszintézkedéseket" helyezett kilátásba. Magyarország mindeddig nem kapott hivatalos kérést az Egyesült Államoktól, hogy zárolja az iraki állampolgárok vagy cégek itt fellelhető vagyonát.

Mint Tóth Tamás, a Külügyminisztérium szóvivője kérdésünkre elmondta: csak azzal kapcsolatban érkezett amerikai kérés, hogy a magyar hatóságok rendeljék el Irak budapesti nagykövetségének bezárását. Ennek teljesítését a kabinet a hét végén azzal az indoklással utasította el, hogy Magyarország nem áll hadban Irakkal. Ugyanakkor lapunk úgy tudja, az amerikai megkeresés az iraki követség tevékenységével kapcsolatban bizonyos pénzügyi korlátozások elrendelésére is kitért volna, azonban a kormány a kérés erre vonatkozó részét is elutasította.

George W. Bush rendeletére most azt az 1,7 milliárd dolláros, összesen 17 számlán elhelyezett összeget utalták át a Fed számlájára, amelyet még az első Öböl-háború idején zároltak. Ebből 1,4 milliárdot adnak majd az újjáépítés feladatainak ellátására, 300 milliót pedig visszatartanak a Kuvait megszállásával kapcsolatos amerikai kárpótlási igények fedezete gyanánt. A számlákat vezető intézmények között a Handelsblatt megemlíti a Citigroupot, a Bank of Americát és a Deutsche Bank amerikai érdekeltségét. John Snow pénzügyminiszter a példa követésére közzétett általános felszólítása mellett kiemelt néhány országot, illetve pénzügyi központot, ahol további összegek is fellelhetők: Nagy-Britanniát, a Bahamákat, a Kajmán-szigeteket, Japánt.

Követelésének bejelentésekor az amerikai kormány támaszkodott az ottani számvevőszék (GAO - General Accounting Office) azon számítására, amely szerint Bagdad 1997 és 2001 között mintegy 6,6 milliárd dollár bevételre tett szert (részint olajcsempészetből, részint más illegális ügyletekből), amelyet külföldön helyezett el. Mivel ezzel Irak vétett a nemzetközi szankciók ellen, ezért az egész világnak közre kell működnie a szóban forgó összeg előkerítésében és elkobzásában - mondta Snow, hozzátéve, hogy ellenintézkedéseket és szankciókat foganatosítanak azon intézmények ellen, amelyek elzárkóznak Washington támogatásától. Jogi alapként a pénzügyminiszter hivatkozott a 2001. szeptemberi tragikus események után elfogadott "hazafias törvényre" (US Patriot Act), amelynek nagyszámú cikkelye közül az egyik kikényszeríthetőnek minősíti a "terrorellenes kampányban való együttműködést".

Svájc kijelentette, hogy nincs tudomása az országban elhelyezett iraki betétekről. A külföldi bankok közül viszont a svájci UBS máris együttműködést helyezett kilátásba az amerikai érdekeltségeinél elhelyezett iraki összegek tekintetében. A német kormány szerint pénzt csak az ENSZ Biztonsági Tanácsának megfelelő határozata nyomán tudnak lefoglalni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.