BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fordulatok Malév-ügyben

A Malév Rt. igazgatósága ma meneszti Váradi József vezérigazgatót - értesültünk. Az ügy fordulatait gyarapítja, hogy az előzetes várakozásokkal szemben az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. igazgatósága tegnap a fenti javaslatot tette és megállapította: az igazgatóság általános felelőssége nem állapítható meg. Ezért nem a tagjainak menesztését javasolja - ahogyan azt László Csaba pénzügyminiszter tette -, hanem azt, hogy mandátumukról mondjanak le.

Ebben információink szerint szerepe van annak, hogy a kormányhoz és az MSZP-hez közel álló csoportok és személyek - köztük szocialista frakciótagok - ellenezték a teljes igazgatóság visszahívását. Úgy tudjuk, az Economy 2000 elnevezésű háttéregyesület - alapítói között van Vértes András, Inotai András, Fazakas Szabolcs - fontolgatta, levélben keresi meg László Csabát az ügy miatt. Az egyesület egy tagja azt mondta: véleményük szerint rossz információk alapján hozott rossz döntést a miniszter, s ezt akarták tudomására hozni. Időközben több megbeszélés is lezajlott, László Csabával is találkoztak, így a levelet nem küldték el.

Míg a Pénzügyminisztériumban az igazgatóság leváltására vonatkozó döntést véglegesnek nevezték, más forrásból megtudtuk, az új igazgatóságban régi tagok is felbukkanhatnak majd. A Malév igazgatóságának jelenlegi tagjai: Balogh András, Barinkai Péter, Bencze Péter, Enyedy Balázs, Erdős Endre, Gönci János, Huszty András, Marosi György, Nyíri Iván, Szedlacskó Zoltán, Váradi József. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.