Integrált helyi fejlesztések PHARE-támogatással
Várhatóan májusban megjelennek a PHARE 2002-2003. évi területfejlesztési programjának pályázatai. A program célja az integrált helyi fejlesztések ösztönzése - tudta meg a Világgazdaság Lunk Tamástól, a Nemzeti Területfejlesztési Hivatal főosztályvezetőjétől. A pályázatokon a gazdasági és lakókörnyezet minőségének javítására, a közlekedési-elérhetőségi viszonyok fejlesztésére, illetve foglalkoztatási és képzési programok megvalósítására lehet támogatást kapni.
Az elbírálás során azok a pályázatok részesülnek előnyben, amelyek több szervezet összefogásával komplex fejlesztést tűznek ki célul. Önálló pályázat csak a településfejlesztésre nyújtható be, az elérhetőség és a foglalkoztatás javítása önmagában nem pályázható. A program finanszírozására a 2002. és a 2003. évi PHARE területfejlesztési források együttesen állnak rendelkezésre.
A gazdasági vagy közösségi funkciók ellátására alkalmas területek rehabilitációjának keretében olyan fejlesztések kaphatnak támogatást, amelyek az adott település jól behatárolható, egy tömbben elhelyezkedő részét érintik. Ez lehet a település belterületén lévő hasznosítatlan vagy alulhasznosított ipari terület, illetve volt laktanya. Idetartozik a belterületi funkcióját fokozatosan elvesztő településközpont vagy más, romló állapotú településrész felújítása is. A rehabilitációnak azt kell szolgálnia, hogy a helyi gazdaság élénküljön, a foglalkoztatás javuljon, erősödjön a terület turisztikai vonzereje és a település népességmegtartó ereje.
A régión belüli elérhetőséget javító közúti közlekedési infrastruktúra fejlesztése a leromlott területek rehabilitációjához kapcsolódik. Olyan utak és kerékpárutak építésére, felújítására kapható pénz, amelyek a felújítandó településrészhez, ezenkívül turisztikai vonzerőhöz vezetnek. Támogatja a pályázat a településeket összekötő utak és kerékpárutak kiépítését, valamint olyan csomópontok kialakítását, amelyek segítik a meglévő úthálózathoz történő csatlakozást.
A foglalkoztathatóság javítása keretében a hátrányos helyzetű lakosság foglalkoztatását elősegítő nonprofit programokkal és a munkaerő-piaci igényekhez illeszkedő képzési programokkal lehet pályázni.
A pályázatokat régiónként értékelőbizottságok bírálják el. A tervek szerint az idei év végén, a támogatási szerződések megkötése után indíthatók a projektek, a befejezési határidő pedig 2005 vége. (KÁ)


