Miniszteri biztosok a GKM-ben
Miniszteri biztost neveztek ki a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványhoz (MVA) kapcsolódó alapítói jogok gyakorlásában való közreműködésre - erősítették meg lapunk információit a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM).
Kézdi Tamás eddig szakmai körökben is titokban tartott megbízatása ez év február 17-étől visszavonásig szól. Az érintettet is szerettük volna megkérdezni feladatairól és terveiről, de többszöri megkeresésünkre sem reagált. Az MVA, illetve a mikrohitelek ügye körül - mint arról már több alkalommal beszámoltunk - az utóbbi időszakban különböző szintű és tartalmú "csaták" zajlottak.
A gazdasági tárcánál jelen pillanatban négy miniszteri biztos aktív - tudtuk meg. A kormányváltás idején ugyanakkor a minisztérium két elődszervezeténél - a gazdasági és a közlekedésinél - összesen csupán két miniszteri biztos dolgozott. A volt GM uránbányászati biztosát, Erős Györgyöt 1998. március 1-jén határozatlan időre nevezték ki. Azóta is tartó megbízatása a magyarországi uránércbányászattal összefüggő rekultivációs feladatokra szól. A Közlekedési és Vízügyi Minisztériumnál a kormányváltáskor a Mária Valéria híd miniszteri biztosaként dolgozó Szalai Béla később a GKM-nél azonos funkcióhoz jutott. Újabb feladata az M5-ös autópályával kapcsolatos ügyek koordinálására vonatkozott; ilyen megbízatása már a Horn-kormány idején is volt a szakembernek. A sztrádával kapcsolatos miniszteri biztosi kinevezése ugyanakkor néhány hónap elteltével, még a tavalyi évben megszűnt. Rajta kívül a 2002. május 27-ét követően a GKM-nél kinevezett öt miniszteri biztos közül még egynek - a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht. intézményfejlesztési felelősének, Lakatosné Nemes Saroltának - szüntették meg a megbízatását.
A tárcánál jelenleg hivatalban lévő négy biztosból kettő a MÁV átalakításával foglalkozik. Mindkettejüket 2002. július 15-ével nevezték ki. Udvari Lászlónak, a MÁV-átalakítás kormányzati kapcsolatok miniszteri biztosának megbízatása egy évre szól. Feladata a reform céljainak összehangolása a kormányzat és a MÁV Rt. vezetésének elképzelései szerint, illetve az EU-kompatibilitás elősegítése. A szintén tavaly nyáron kinevezett Márkus Imrét visszavonásig bízták meg a MÁV-átalakítás "társadalmi lebonyolításával". Feladata a vasúttársaság reformjának elősegítése, illetve az átalakítás egyeztetése érdek-képviseleti szervekkel.
A miniszteri biztosok tekintetében nincs jogszabályi előírás, amely pályázati eljárás lefolytatását tenné kötelezővé - válaszolták a tárcánál. A minisztérium nem is írt ki pályázatot ilyen munkakörre. A GKM vezetése egyelőre nem tervezi újabb miniszteri biztos kinevezését. A besorolásukat és a járandóságukat firtató kérdésünkre azt mondták: általában minisztériumi főosztályvezetői vagy főosztályvezető-helyettesi besorolással rendelkeznek, s ennek megfelelően a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényben biztosított juttatásokra jogosultak. A miniszteri biztosok számát sem korlátozza jogszabály.


