Monetáris stratégia az EU-csatlakozás küszöbén
Járai Zsigmond jegybankelnök megnyitójában hangsúlyozta, hogy a monetáris politikában - szemben a legtöbb integráció által érintett területtel - az EU-csatlakozás csak a további integrációs lépések kezdete lesz. Monetáris politikai szempontból az európai integráció csak Magyarországnak a Gazdasági és Monetáris Unióhoz (GMU) történő csatlakozásával, az euró bevezetésével lesz teljes. Az MNB elnöke kiemelte, hogy a csatlakozó országoknak a közeljövőben el kell készíteniük az euró bevezetéséig terjedő időszak monetáris stratégiáját, és az EU-tagságig hátralévő hónapokban döntenie kell minden csatlakozó országnak arról, hogy 2004 májusában be kíván-e lépni az EU-tagországok számára létrehozott ERMII árfolyamrendszerbe.
>> A legfontosabb
kihívások
Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója a csatlakozó országok előtt álló kihívásokat összefoglalva kiemelte, hogy az euróövezethez vezető úton a legfontosabb gazdaságpolitikai teendők az infláció és a költségvetési hiány területén jelentkeznek. Minden szakértő egyetért abban, hogy a maastrichti kritériumok az infláció és az államháztartási hiány mérséklését teszik szükségessé, azonban megoszlanak a vélemények a teljesítés ütemezését és az alkalmazandó gazdaságpolitikai eszközöket illetően. Inotai szerint elsősorban a költségvetési hiány mérséklése követel nagy erőfeszítéseket, hiszen 2002-ben néhány csatlakozó országban a hiány rekordszintet ért el.
Ottmar Issing, az Európai Központi Bank igazgatósági tagjának felszólalását nagy figyelem kísérte. Beszédében elmondta, hogy a csatlakozó országoknak további erőfeszítéseket kell tenniük az árstabilitás elérése és a kiegyensúlyozott fiskális pozíció megteremtése érdekében. A monetáris uniót megelőző időszak tapasztalata, hogy az EU-ban nincs egységes recept a csatlakozásig vezető monetáris stratégiára. Issing véleménye szerint különösen igaz ez az euró bevezetésének időzítésére: e kérdésben mindegyik országnak magának kell döntenie. Megítélése szerint az ERMII árfolyamrendszer - az ebben való részvétel szintén része a maastrichti kritériumoknak - egyszerre képes orientálni a várakozásokat, és biztosítja a kellő rugalmasságot a jegybank számára.
Az első szekcióban Jürgen von Hagen, az Európai Integrációs Központ igazgatója a csatlakozó országok előtt álló, az euróövezethez vezető út végső fázisában felmerülő árfolyam-politikai kihívásokról tartott előadást.
A tőkepiac liberalizálását követően a csatlakozás közeledtével a leendő EU-tagországoknak számolniuk kell a tőkebeáramlás erősödésével, amely egyben a tőkeáramlások és az árfolyam nagyobb volatilitását eredményezheti. Ebből a szempontból a csatlakozók számára előnyös lehet a valutaunióhoz történő korai csatlakozás, hiszen így lerövidíthető az a szakasz, amelyet a volatilis tőkeáramlásnak való erős kitettség jellemez. Az euró korai bevezetése, vagyis a konvergenciakritériumok teljesítése ugyanakkor túl nagy erőfeszítéseket követelhet azokban az országokban, ahol a fiskális politika strukturális problémákkal jellemezhető és a dezinfláció sem ment végbe.
>> A Balassa-Samuelson- hatás
A másik fő kihívást a felzárkózó országokra jellemző, az euróövezet fejlettebb államainál gyorsabb termelékenységnövekedésből fakadó trendszerű reálfelértékelődés (ún. Balassa-Samuelson-hatás) jelenti, melynek következményeképpen ellentmondásba kerülhet egymással az árstabilitási és az inflációs konvergenciakritérium. Jürgen von Hagen véleménye szerint e probléma megoldását az inflációs kritérium enyhítése jelentené, ami jobban megfelel a csatlakozó országok gazdasági jellemzőinek. Az előadás élénk vitát váltott ki. Vito Gaspar, az EKB kutatási részlegének igazgatója az előadás hivatalos bírálójaként amellett érvelt, hogy az euróövezet sikeres működésének feltétele a nominális konvergencia, így nincs lehetőség az inflációs kritérium lazítására.
>> A lehetetlen hármasság problémája
Helmut Reisen, az OECD Fejlesztési Központjának főosztályvezetője előadásában az ún. "lehetetlen háromszög" keretein belül elemezte a csatlakozó országok előtt álló monetáris politikai kihívásokat. Az euróövezetbe vezető úton az érintett országoknak egyre erősödő "trilemmával" szembesülnek az árfolyamcél, az önálló monetáris politika és a szabad tőkeáramlás között, hiszen mindhárom cél egyszerre nem teljesülhet. Az új EU-tagországok - más feltörekvő államokkal szemben - a konvergenciába vetett egyre erősödő befektetői bizalom eredményeként növekvő tőkebeáramlással szembesülnek, amelyet a kamatpolitika és az intervenció is csak korlátozottan képes kezelni. A csatlakozó országok pénzügyi eszközei iránti erősödő kereslet különösen érezhető az ír népszavazást követően, miután elhárult az EU-csatlakozás előtt álló politikai akadály. Bár a fenti "trilemma" megoldására a szakirodalom gyakran a szélsőséges, vagyis vagy fix, vagy szabadon lebegő árfolyamrendszer alkalmazását tartja célravezetőnek, Reisen véleménye szerint az ERMII árfolyamrendszer (š15%-os intervenciós sáv) keretein belül is megőrizheti a gazdaság a stabilitását, amennyiben a várakozásokat a gazdaságpolitika által felvázolt, hiteles konvergenciapálya alakítja. Reisen hangsúlyozta, hogy az árfolyamrendszertől függetlenül a fenti probléma kezeléséhez alapvető követelmény a prudens fiskális politika. Fiskális fegyelem hiányában, és amennyiben az infláció messze van az árstabilitástól, a jegybanknak a belső egyensúly megőrzése érdekében szigorú monetáris politikát kell folytatnia, s az eredményként adódó reálfelértékelődés és versenyképesség-romlás sérülékennyé teheti a gazdaságot.
A portugál jegybank volt alelnöke, Luis Campos e Cunha előadásában a GMU-csatlakozás szempontjából legfontosabb időszak (1996-2001) eseményeit tekintette át. Az 1974-es forradalom utáni államosításokat a privatizáció, a piacok liberalizálása követte a 90-es években. E két tényezőnek köszönhetően különösen gyorsan fejlődött a pénzügyi szektor. A monetáris politika azonban a tőkemérleg liberalizálásával a már említett "lehetetlen háromszöggel" szembesült: szabad tőkeáramlások mellett nem lehet önálló monetáris politikát folytatni és árfolyamcélt is fenntartani. Portugáliának 1992-ben az ERM árfolyamrendszerhez kapcsolódva sikerült megoldást találni a problémára, az árfolyam-stabilitás vált a monetáris politika közbülső céljává. A stabil árfolyam amellett, hogy elősegítette a maastrichti kritériumnak megfelelően alacsony infláció elérését, döntő mértékben járult hozzá a tőkepiacokon Portugália első körös GMU-csatlakozásának hitelességéhez.
>> Nemzetközi
tapasztalatok
Nicholas Garganas, a görög jegybank elnöke - portugál kollégájához hasonlóan - országa GMU-felkészülését értékelte. Görögországban a gazdaságpolitika 1995-ben kötelezte el magát a minél korábbi monetáris uniós csatlakozás mellett. A cél megvalósítása számos területen jelentett feladatokat: sikerült megalapozni a fiskális politika egyensúlyát, felgyorsították a pénzügyi szektor deregulációját, az árfolyam-politika az erős drachma koncepciójára épült, a monetáris politika magasan tartotta a reálkamatokat. Az összehangolt intézkedések meghozták eredményüket; a pénzügyi piacokon folyamatosan nőtt a görög GMU-csatlakozás hitelessége. Görögország 2000-ben tudta teljesíteni a nominális konvergencia követelményeit - köztük a néhány évvel korábban elérhetetlennek látszó, az inflációra és a költségvetési hiányra vonatkozó előírásokat is -, és 2001-ben belépett a monetáris unióba.
>> A középtávú kilátások
- harmonikus fejlődés
Az EKB szakértői (Gabriel Fagan, Vitor Gaspar és Alfredo Pereira) a konferenciára készített - a csatlakozó országok középtávú fejlődési pályáját szimuláló - általános egyensúlyi makrogazdasági modelljüket mutatták be. A modell eredményei szerint az EU-csatlakozás miatt bekövetkező strukturális változások - a termelékenység növekedése, a kamatszint csökkenése és az EU-támogatások hatásaként - ezen országokban a reálárfolyam tartós felértékelődését okozzák majd. E felértékelődés azonban időben nem elosztva jelentkezik, hanem a reálárfolyam erősödésének jelentős része már az első években jelentkezik. További megállapításuk, hogy az EU-csatlakozással összefüggő strukturális változások okozta makroökonómiai alkalmazkodás kevéssé függ attól, hogy lebegő árfolyamrendszert működtet-e az adott ország, vagy rögzíti az árfolyamát (pl. bevezeti az eurót). Ezt az eredményt a szerzők - ellentétben az ebben a kérdésben gyakran elhangzó véleményekkel - úgy értékelték, hogy nincs konfliktus az euróövezethez való reál- és a nominális konvergencia között.
Az utolsó előadás keretében Kovács Mihály András, az MNB vezető elemzője a konferencia során több alkalommal is szóba került Balassa-Samuelson-hatásról beszélt, konkrétan az egyensúlyi reálfelértékelődést, illetve a magasabb egyensúlyi inflációt eredményező hatás nagyságáról és jelenőségéről az öt kelet-közép-európai országban. Az élénk érdeklődést kiváltó prezentáció azt az öt ország közötti jegybanki együttműködés keretében készült becslés eredményeit foglalta össze, melynek fő célja az volt, hogy a csatlakozásra váró kelet-közép-európai országokra vonatkozóan egy egységes elemzési keretben s így összehasonlítható módon számszerűsítse a Balassa-Samuelson-hatás nagyságát. A becslés eredményei azt mutatják, hogy a Balassa-Samuelson-hatásból eredő, Németországhoz viszonyított reálfelértékelődés a fenti országokban az elmúlt években nem haladta meg a 2 százalékot. Mindez azt jelenti, hogy talán túlzottak azok a korábban gyakran hangoztatott - a konferencián pl. Jürgen von Hagen előadásában elhangzott - "félelmek", hogy az euróövezetre jellemző magasabb egyensúlyi infláció miatt a csatlakozó országok csak nehezen, vagy az árstabilitási kritériummal ellentmondásba kerülve tudják teljesíteni az inflációs kritériumot.
>> Eurózóna - optimális időpont?
A konferencián elhangzottakból számos tapasztalat szűrhető le a monetáris politika aktuális kihívásaival, elsősorban az euró bevezetésének időzítésével kapcsolatban. A konferencián kialakult az egyetértés abban, hogy egy ország csak akkor tud csatlakozni a monetáris unióhoz, ha annak szükségességéről megszületik a nemzeti konszenzus. Mind Portugália, mind Görögország példája azt mutatja, hogy a monetáris uniós csatlakozás kérdésében már a felkészülés megkezdésekor egyetértésre jutottak a politikai és gazdasági szereplők, közösen támogatva az euró bevezetését. A közös valuta bevezetéséről létrejött egyetértés azt is jelenti, hogy a fiskális és a monetáris politika összehangoltan működik, és rövid távú érdekek nem befolyásolják a konvergencia iránti elkötelezettséget. Egy hiteles GMU-csatlakozási dátum kitűzése és a gazdaságpolitika elkötelezettsége nagyban megkönnyítheti a cél elérését, hiszen egy hiteles és transzparens cél lehorgonyozza a piaci várakozásokat.
Minden csatlakozó országnak alaposan mérlegelni kell a szükséges konvergencia tükrében az euró bevezetésének időzítését. Téves azonban az a logika, ha egy ország azért nem kívánja bevezetni gyorsan az eurót, mert az rövid távon a költségvetési hiány jelentős mérséklését, fiskális megszorítást kívánna meg. Ha egy országban megvan a politikai akarat és eldöntötte, hogy az euró gyors bevezetése előnyökkel jár, akkor a gazdaságpolitikának mindent meg kell tennie e cél elérése érdekében, akár rövid távú áldozatok árán is. Így tud az ország minél hamarabb részesülni a monetáris unió biztosította növekedési többletből.
