BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rákóczi-napok a kisvárosban

Gazdag kulturális programokkal várja a látogatókat az idén nyáron Gyömrő. Várhatóan sok érdeklődőt vonz az immáron többéves hagyománnyal rendelkező Rákóczi-napok rendezvénysorozat, amely július 1-jétől 5-éig tart. Ennek keretében történelmi kiállításokat és előadásokat rendeznek a II.

Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, a kisváros központjában található parkban pedig kuruc-labanc összecsapásoknak lehetnek szemtanúi a nézők. Elhangzik a fejedelem egyetlen írásban ránk maradt beszéde is, amely eredetileg a gyömrői Mánya téren buzdította újabb csatákra a vitézeket.

A másik nagyszabású rendezvény a Gyaloggalopp című Monty Python-mű augusztus 16-i színpadra állítása. A szereplők már többször bizonyították rátermettségüket: két alkalommal is hatalmas sikerrel adták elő az István, a király rockoperát saját tervezésű jelmezekben és díszletek között, tavaly pedig a Képzelt riport? című zenés darabot mutatták be két estén a Tó strand szabadtéri színpadán, mindkét alkalommal telt ház előtt.

Ugyancsak turistacsalogató a Szent István-napi egész napos program, amely több helyszínen nyújt szórakozást és kikapcsolódást a látogatóknak. Az elmúlt évek hagyományos rendezvényei mellett természetesen az idén is lesz tűzijáték a nap zárásaként.

A gyömrői nyári rendezvényeket a Petőfi Sándor Művelődési Ház, a Rozmaring Alapítvány és a Gyömrő 2000 Kör közösen szervezi. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.