BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A fővárost követhetik mások is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szervesen illeszkedik a gazdasági tárca háromlépcsős finanszírozási elképzeléseibe a Budapest kisvállalkozói hitelprogram. A konstrukció most indult 2,5 milliárdos kerettel; maximum 15 millió forint kölcsön vehető fel terhére.

Budapest kisvállalkozói hitelprogramot indított 2,5 milliárd forintos kerettel a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK), a Hitelgarancia Rt. és a Polgári Takarékszövetkezet - jelentették be tegnap közös sajtótájékoztatón. A konstrukcióban nyújtható hitel felső határa 15 millió forint, a maximális futamidő 60 hónap, féléves türelmi idővel, kamata pedig 7,8 százalék. Ez a BVK által odaítélhető legfeljebb hatmilliós fejlesztési kölcsön jegybanki alapkamatának (jelenleg 6,5 százalék) s a takarékszövetkezeti pénzpiaci hitelrész kamatának az eredője.

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter szerint a fővárosi konstrukció mintául szolgálhat a helyi vállalkozásfejlesztési központok és más hitelintézetek számára, s reményei szerint ez országosan elterjed majd. A budapesti vállalkozói hitel beleillik a vállalkozók támogatási rendszerének átalakításába. Elmondta, hogy a tárca háromlépcsős finanszírozási elgondolásának első lépcsője a mikrohitelezés, a második az állami támogatás és a megtakarítások ötvözésével nyújtott kedvezményes hitel. Ebbe tartozik a fővárosi kkv-hitelprogram, amelynek első változatát a BVK már 1997-ben kidolgozta és beindította. A harmadik lépcső a banki kölcsönökhöz való hozzáférést segíti, ennek jegyében született meg az Európa-hitel. A világon mindenütt sokkal több megtakarító van, mint adófizető - fogalmazott a miniszter. Azt szeretnék elérni, hogy a megtakarításokból minél nagyobb arányban használjanak fel a hiteligénylők, minél többet nyissanak meg a vállalkozóknak. Ehhez azonban az utóbbiaknak meg kell győzniük a megtakarítókat, hogy jól használják fel a pénzüket.

Az ország vállalkozásainak több mint a fele Budapesten működik, a fővárosi vállalkozások adják a GDP egyharmadát - hangoztatta Demszky Gábor főpolgármester. Az új hitelprogramhoz a fővárosi önkormányzat egymilliárd forinttal járul hozzá, amit a gazdasági tárca 200 millió forint kamattámogatással segít. Számításaik szerint a 2,5 milliárd forintos hitelkeret mintegy ötmilliárd értékű beruházást ösztönöz.

A Polgári Takarékszövetkezetnek ez már a harmadik közös programja a BVK-val, közölte Béke Lászlóné, a pénzintézet elnöke. Eddig több millió forint hitelt helyeztek ki, és csak két ügyfélnél van némi átmeneti probléma. A színvonalas előkészítésnek is köszönhető - fogalmazott -, hogy a Hitelgarancia Rt.-től egyszer sem kellett lehívniuk garanciát. Mint Nagy Ákos, a BVK elnöke hozzátette: kevés a bukás, ugyanis kevés a pénz, és emiatt nagyon meg kell szűrni a hitelért pályázókat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.