Az 1998. végi konszolidációnál 45 milliárd forintot tett ki annak az öt spanyol befektetési ügyletnek a céltartalékigénye, melyet az előző vezetés 98 júniusában egyetlen napon, egyetlen előterjesztés alapján határozott el.
A spanyol ügyletet a bank 1998 júniusában két lépésben bonyolította le. Először a bank megszerezte nyolc társaság üzletrészét 23 milliárd forint névértéken. Erre az Állami Számvevőszék által csak "A" holdingnak nevezett, a Pb holdudvarába tartozó legnagyobb kongomerátum 37 milliárdnyi tartozásának fejében nyílt lehetőség. Ezzel párhuzamosan hozzájárultak ahhoz, hogy egy spanyol ügyfél a bank másik öt társaságában 99,99 százalékos tulajdoni hányadot szerezzen, 44,5 milliárd forintos apport értéken.
Ezt követően a spanyol fél az öt társaságban szerzett tulajdonát elcserélte az "A" holdingtól a bankhoz került - de eredetileg is a bank által alapított - nyolc üzletrészre. A csere egyenértékűségének biztosításához a 37 milliárd forint nyilvántartási értékű üzletrészeit a Pb 44,5 milliárd forintra értékelte fel.
Az ÁSZ megállapította azt is, hogy a korábbi vezetés tudtában volt annak: a spanyol fejlesztésekre nyújtott devizahitel fedezetét nem más jelenti, mint a bank saját tulajdonában lévő ingatlana. Vagyis a hitel vissza nem fizetése esetén a bank számára egyértelmű veszteség lesz.
Az ÁSZ idei értékelése szerint az új vezetés már megfelelően kezelte a spanyol örökséget. Az eszközök érlékesítése szabályszerű volt, a számvevőszék nem tárt fel jogszabályban, illetve a vagyonkezelési szerződésekben rögzített kötelezettségeket sértő eseteket - húzza alá jelentés. A korábbi vizsgálat a peres eseményeket 2000 végéig követte, melyek alapján megállapította, hogy a vezetőváltást követően a Reorg-Apport Rt.-re bízott csomaggal kapcsolatban annak kezelője megtette az elvárható jogi lépéseket
Jelentősebb előrelépésnek tekinthető eredmények születtek: így az ingatlan tulajdonosai elismerték a meglévő ingatlanok beszerzésével kapcsolatban keletkezett adósságukat, ezáltal megteremtődött a törvényes feltétele annak, hogy ezek vételárát, a 41 millió dollár devizahitel törlesztéseként, a Reorg-Apport Rt. megkapja. Jelenleg perek és ellenperek sokasága bonyolódik, melyek kimenetelét nem lehet prognosztizálni, arra azonban kitér a jelentés, hogy a Reorg Apport Rt. eredményeket ért el az ingatlanok értékesítésében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.