A nyolc, EU-csatlakozás előtt álló ország esetében a 2002-es 2,5 után az idén 3,4 százalékos GDP-bővülésre lehet számítani. A délkelet-európai országokban és a FÁK államaiban valamivel gyorsabb lesz a növekedés üteme, de az mindkét régióban lassul, 4,3, illetve 4,5 százalékra. Az EBRD felhívja a figyelmet egy kedvezőtlenebb forgatókönyv lehetőségére is, amely az iraki konfliktus elhúzódásával, a nyugat-európai és egyesült államokbeli újjáéledés késlekedésével vagy akár recesszióval, magas idei, majd jövőre élesen eső olajárakkal számol.
Az EBRD úgy véli, hogy a támogatásokból és a külföldi működőtőke-beáramlásból lehetővé váló megnövekedett befektetések, az erőforrások jobb szektorok közötti elosztása, valamint a magasabb termelékenység a nyolc közép-európai uniós tagjelölt mindegyikében egy-két százalékpontot adhat hozzá a bővülési ütemhez. Lengyelország az elmúlt két év botladozása után az idén jelentős mértékű felfutásra számíthat, a magas költségvetési hiány azonban - akárcsak a többi nagyobb tagjelölt esetében - komoly kockázatokat rejt magában a majdani növekedés és a gazdasági stabilitás szempontjából. Willem Buiter, az EBRD vezető közgazdásza arra figyelmeztetett, hogy az euró közelgő átvétele nyomán a kamatlábak csökkenésére és az árfolyamok emelkedésére számító befektetők könnyen bizalmukat veszíthetik, ha nem látnak kellő fiskális szigort. Magyarországon ráadásul az erős bérnövekedés ronthatja a külső versenyképességet, növelheti a folyó fizetési mérleg hiányát, és túlfűtheti a gazdaságot.
Oroszországot az EBRD a szerkezeti reformok folytatására szólította fel, amelyek eddig szerinte lassúak és következetlenek voltak. Az orosz gazdaság 2002 után az idén is 4,3 százalékkal bővülhet, és különösebb veszély az olajárak jelentős mértékű esése esetén sem fenyegeti. Sőt, ha az olajárak magasak maradnak, az - különös tekintettel a közelgő választásokra - a költségvetési expanzió és a reformok lelassulásának veszélyével járna. A jelentés egyúttal megállapítja, hogy a befektetések növelése és diverzifikáció nélkül a közeljövőben valószínűtlen a bővülés jelentős mértékű felgyorsulása. A szoros munkaerőpiac, a magas tőkebeáramlás és a jegybank sterilizációs arzenáljának szűkössége nyomán Oroszország inflációs és reálárfolyam-nyomással, valamint külső versenyképességének további romlásával szembesül majd, ami ismét bonyolulttá teheti a térség óriásának helyzetét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.