BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Blair lemond a korai euróreferendumról?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Tony Blair brit miniszterelnök lemondott a korai euróreferendum lehetőségéről, értesült a Financial Times. A brit gazdasági lap úgy tudja, hogy Gordon Brown pénzügyminiszter két-három héttel ezelőtt átadta a kormányfőnek az ötpontos, elhíresült tesztje alapján összeállított vaskos jelentést. A pénzügyminisztérium értékelése szerint a brit gazdaság csatlakozás esetén csak a talán legkevésbé fontos pontra reagálna kedvezően: arra, hogy hasznára válna-e az euró a pénzügyi szolgáltatások szektorának. Ugyanakkor a dokumentum alapvető kételyeket fogalmaz meg azt illetően, hogy az eurózóna gazdaságai kellően rugalmasak-e a közös monetáris politika hatékony működtetéséhez.

Az értékelés nyomán Blair, aki szűkebb körben már kizárta az idei népszavazás lehetőségét, valószínűleg jövőre is lemond róla, értesült a Financial Times. A pénzügyminiszter kedden a kormányfő vidéki birtokára utazott, hogy egyeztessenek a kérdésben, amely az utóbbi időben megterhelte kettejük viszonyát.

A jelentés egyébként a gazdasági lap tudomása szerint arra is kitér, hogy korai csatlakozás esetén tovább esne a font sterling árfolyama, ami már ártana a gazdaságnak. Egyelőre nem tudni, hogy a megállapításokat mikor hozzák nyilvánosságra. A korábbi várakozások szerint nem sokkal a május 1-jei helyi választásokat követően indult volna meg az euróvita (amelynek alapját jelenthette volna a pénzügyminiszteri nyilatkozat), most azonban úgy tűnik, hogy a hónap során későbbre tolódik a bejelentés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.