Újabb erőpróba körvonalai rajzolódnak ki az Egyesült Államok és az ENSZ között Irak kapcsán. A Fehér Ház szóvivője, Ari Fleischer szerint az USA szövetségeseivel együtt fogja felkutatni az iraki tömegpusztító fegyvereket, vagy ami maradt belőlük. Nyilatkozata alig néhány órával azelőtt hangzott el, hogy a Biztonsági Tanács nem hivatalos üléseken készült megvitatni két kérdést: az ENSZ-ellenőrök visszaküldését Irakba, illetve az olajat élelmiszerért program felújítását.
Míg Fleischer közlése az első pontra vonatkozott, addig a másodikkal kapcsolatban az keltett figyelmet, hogy Bush elnök előbb a szankciók azonnali felszámolását (és ezzel a program hatályon kívül helyezését) javasolta, majd fokozatos visszavonásukról beszélt; a BT-hez az ENSZ UN News hírszolgálata szerint semmiféle indítvány sem érkezett az amerikai elnöki hivatalból.
Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek a vezetője azzal készült a tegnapi informális BT-ülésre, hogy csapata két hét múlva vissza tudna térni Irakba. A BBC-nek nyilatkozva azzal vádolta meg az amerikai hatóságokat, hogy február-márciusban saját háborús céljaik érdekében megpróbálták az ENSZ-ellenőrzés hitelét rontani. Többek között olyan feltételezéseket sugalmaztak, amelyek szerint az ellenőrök önkényesen elhallgattak információkat, ami "egy kissé tisztességtelen, és ártott nekünk". Blix azt is megkérdőjelezte, hogyan mehettek át az amerikai és brit hírszerző szolgálaton (hitelesként) olyan dokumentumok, amelyek hamis voltát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség könnyen megállapította.
A tanács tagjainak többsége arról szeretné meggyőzni a Bush-kormányzatot, hogy maga is nyerne az ENSZ-ellenőrök visszatértén, mert ők független testületként állapíthatnák meg a kérdéses fegyverek megsemmisítését (már ha valóban megsemmisítés nyomára bukkannak). A nyereség a közvélemény meggyőzésében és a szankciók feloldásának támogatásában jelentkezhetnék. De amerikai illetékesek - mint Fleischer idézett szavai mutatják - "nem látnak azonnali szerepet Blix és csapata számára". Megfigyelők szerint ez azt jelenti, hogy Blix "kegyvesztett" lett a Fehér Házban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.