BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kivásárolható a Ka-Vosz

A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. közgyűlése módosította a társaság okiratát - értesült lapunk. Ezzel lehetővé vált, hogy a Széchenyi-kártyát működtető Ka-Vosz Rt.-ből kivásárolják a tulajdonosokat. A tranzakcióval meg kell még várni a Ka-Vosz közgyűlését is, de a társaság számviteli átvilágítása már megkezdődhet.

A Ka-Vosz Rt. kivásárlására (VG, április 22.) a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. igazgatósága már korábban felhatalmazást adott. Ehhez azonban a többségi állami tulajdonban lévő társaságnak módosítania kellett az alapító okiratát, amihez a cég közgyűlésének áldása kellett. Ez tegnapelőtt megtörtént - tudtuk meg. Így kivásárolhatják a

Ka-Vosz teljes részvénycsomagját, beleértve a három magánszemélynél lévő egy-egy papírt is. A tranzakcióra a tervek szerint május közepéig sor kerül.

A kivásárlást követően a Ka-Vosz Rt. 20 millió forintos jegyzett tőkéjét még egyszer 20 millióval megemelik. Ehhez a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. 8 millió forinttal, az egyik tulajdonosa, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. 12 millióval járulna hozzá. Így a Ka-Vosz 40 millió forintra növelt alaptőkéjéből az MFB 30 százalékban, a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. pedig 70 százalékban részesedne.

Értesüléseink szerint a Ka-Vosz Rt. a Széchenyi-kártyához hasonlóan, a kisvállalkozóknak tervezett faktoringban is közvetítőként venne részt. Ehhez is a kamarai irodáknak köszönhető országos hálózatát venné igénybe. Egyes hírek szerint a mikrohitelezés is a társasághoz kerülne.

A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt.-t 2002 végén jegyezték be a cégbíróságon 1,7 milliárd forinttal (saját tőkéje 3,4 milliárd). A társaság a fejlődésre képes kisvállalkozások versenyhelyzetének (termék- és technológiafejlesztés, hitelképesség) javítását célozza. Ehhez fejlesztési tőkeként fektetnek be 10-100 millió forintot három, maximum öt évre, aminek fejében a kisvállalkozásban kisebbségi tulajdonhányadot szereznek. (MK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.