BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óvatos bérpolitikát kér a pénzügyminiszter

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A következő két-három évben még az ideinél is óvatosabb bérpolitikát kell folytatni ahhoz, hogy Magyarország versenyképessége ne sérüljön. Ez az alapvető feltétele annak, hogy eredményesen lehessen bevezetni hazánkban az eurót - fejtette ki László Csaba az ÁPV Rt. hét végi konferenciáján. A pénzügyminiszter vállalatvezetőknek tartott tájékoztatót az EU-csatlakozásig a pénzügyi tárcára váró feladatokról. Megerősítette: még az idén, a második fél évben meg kell határozni az euró bevezetésének céldátumát is. Hozzátette azt is: nem szerencsés, hogy az uniós csatlakozásra olyankor kerül sor, amikor az európai gazdaságok és főként a német gazdaság kedvezőtlen konjunkturális szakaszban van. Az eddigi országpéldák tanulsága szerint 3-5 éves, komoly programot igényel az euró bevezetése, Magyarországon is enynyi időre lesz szükség a felkészülésre. Kiemelte, hogy a költségvetési feltételek teljesítése esetén az inflációra vonatkozó követelmény abszolválása sem lehet kérdéses.

A Dunaferr, a Forrás eladására még az idén számít a kormány - válaszolta újságírói kérdésre László Csaba. Egyértelműen az idei jelöltek között van még a Postabank, az FHB és a Konzumbank is. A privatizáció megfelelő program alapján halad, de ez nem jelenti azt, hogy ha a piaci környezet indokolja, módosítsanak a terveken - húzta alá. Így a kormány nem is fog olyan kötelezettséget vállalni, hogy valamely céget meghatározott időpontig feltétel nélkül kiárusítsa - mondta. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.