A világgazdaság az idén 3,2 százalékkal bővülhet, ám csak abban az esetben, ha az iraki háború nem húzódik el, s az év második felében helyreáll a fogyasztói és az üzleti bizalom - hangoztatja legfrissebb helyzetelemzésében a Nemzetközi Valutaalap. Ez a prognózis fél százalékponttal alacsonyabb az előző, szeptemberi keltezésű World Economic Outlookban szereplőnél, ily módon meglehetősen rossz hangulatot teremt a napokban kezdődő IMF-közgyűléshez.
A meghatározó nyugat-európai gazdaságok kilátásai az átlagnál sokkal drámaibb mértékben romlottak, az euróövezetnek összességében már csak 1,1 százalékos növekedést jósol a valutaalap (fél évvel ezelőtt ez még 2,3 százalék volt). A gazdasági hangulat hat éve nem látott mélypontra süllyedt, így Német-, Francia- és Olaszország csupán a korábban várt növekedési érték töredékére számíthat. Horst Köhler a Reutersnek nyilatkozva elmarasztalta az európai kormányokat, amelyek szerinte nem tesznek eleget a gazdasági reformok terén. Gerhard Schröder német kancellár nemrég közzétett munkaerő-piaci reformtervét ugyan fordulópontként üdvözölte, ám hozzátette: még határozottabb lépésekre lenne szükség. Az Európai Központi Banknak (EKB) az IMF vezérigazgatója szerint monetáris enyhítéssel kellene javítania a helyzeten.
Az Európai Bizottság minap kiadott előrejelzése szintén igen borongós képet rajzolt a kontinens kilátásairól, az eurózóna számára 1, az egész unió vonatkozásában 1,3 százalékos GDP-növekedést valószínűsítve (VG, 2003. április 9., 3. o.). Pedro Solbes, a brüsszeli testület gazdasági felelőse mindenesetre tegnap igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, mondván: az iraki háború várhatóan hamarosan véget ér, ami az olajárak stabilizálódásához vezet, és így Európa legalább a recessziót elkerülheti. Solbesnek a Bloomberg által idézett nyilatkozatából az is kiderül, hogy - a kamatcsökkentést szorgalmazó Köhlerrel szemben - ő megfelelőnek tartja az EKB monetáris politikáját.
Az IMF első emberének egyébként az amerikai kormányzat gazdaságpolitikájával kapcsolatban is vannak fenntartásai. A deficit egyelőre kezelhető, ám a fiskális lazítás, tehát a Bush elnök által javasolt 726 milliárd dolláros adócsökkentési program aggodalomra ad okot - vélekedik Horst Köhler.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.