BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Stagnáló agrárárak

Három hónap trendszerű csökkenése után februárban újra az egy évvel ezelőtti szinten állnak a mezőgazdasági termelői árak. Ezzel ideiglenesnek bizonyult a megelőző néhány hónap áremelkedése, és elmondható, hogy a tél végén gyakorlatilag már másfél éve stagnált az agrártermékek árszintje. A növényi termékek ára kissé meghaladja, az állati eredetű áruk ára pedig kissé alulmúlja a 12 hónappal ezelőtti termelői árszintet. Mindez arra utal, hogy a közeljövőben nem várható élelmiszerársokk a fogyasztói árak körében, és ez hozzájárulhat a dezinflációs folyamat folytatódásához. (VG)



Munkanapok, munkaszünetek

Az elkövetkező napokban ismét lesznek munkanap-átcsoportosítások Magyarországon. Jövő hét hétfő (április 21.) a húsvét miatt munkaszüneti nap, ám jövő szombat (április 26.) kivételesen munkanap. Ennek oka, hogy a rá következő héten május elseje csütörtökre esik, s emiatt május másodikát is pihenőnapnak nyilvánította rendeletében a munkaügyi miniszter. A rendelet hatálya minden munkáltatóra, közigazgatási szervre s az általuk foglalkoztatott munkavállalóra, közalkalmazottra, közszolgálati jogviszonyban állóra kiterjed, de nem érinti a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatókat. (VG)



Szerződéskötés a HM és a Rába között

Ma írják alá a honvédségi gépjárműtender legnagyobb értékű szerződését a Rába Jármű Kft. és a Honvédelmi Minisztérium (HM) beszerzési hivatalának vezetői. A megállapodás értelmében az elkövetkező tizenöt évben a győri cég szállíthatja a honvédség gépjárműparkjának korszerűsítéséhez szükséges katonai terepjárókat. A HM tavaly három gépjármű-kategóriában indított közbeszerzési eljárást, amelyek győzteseitől a honvédség másfél évtized alatt együttesen 230-250 milliárd forint értékben rendel terepjárókat, autóbuszokat és közúti összkerék-meghajtású járműveket. (VG)



Ismét csökkennek az üzemanyagárak

Ismét mérséklődnek az üzemanyagárak. Holnap ugyanis 4 forinttal csökkenti a motorbenzin és 3 forinttal a gázolaj fogyasztói árát a Mol Rt. A társaság közleménye rámutat: az árváltozással a nemzetközi piaci tendenciákat követi. Ezzel az utóbbi 5-6 hétben végrehajtott árcsökkentés mértéke a motorbenzineknél literenként összesen 17 forint, a gázolajnál pedig elérte a 27 forintot. A Mol közleménye szerint az elmúlt napokban a nemzetközi piacokon folytatódott a kőolaj jegyzésárának csökkenése, az európai térségben irányadónak tekintett brent alaptípus ára hordónként 25 dollár körül stabilizálódott. Az egyes töltőállomásokon alkalmazott kútárak eltérhetnek a közölt listaáraktól, jelezte a társaság. (MTI)



Nő a sertéshús importvámja Romániában

Románia két hónappal a tervezett időpont előtt, az idén május 1-jén megszünteti az EU- és CEFTA-országokból származó sertéshúsra - időszakosan bevezetett - kedvezményes 20 százalékos vámot. Mint a román kormány döntéséből kiderül: ettől kezdődően újból az eredetileg alkalmazott vámszint lép hatályba: az EU-tagországok a legnagyobb kedvezményes 45, a CEFTA-tagok (köztük Magyarország) a kedvezményes 25 százalékos vámmal juttathatják be ezen termékeiket Romániába. A CEFTA-országok közül egyedüli kivételt képez Lengyelország. Az onnan származó sertéshús exportra ugyanis a közelmúltban bevezetett támogatás miatt ebben a relációban az idén év végéig ideiglenes jelleggel 45 százalékos védővámot vezet be a román kormány. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.