BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Munkakártya jövő januártól

A munkakártyát várhatóan 2004. január 1-jén vezetik be Magyarországon - jelentette be Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. A munkaügyi nyilvántartást lehetővé tevő rendszer koncepciójáról a kormány már döntött, az arról szóló törvényjavaslatot a nyár végén tekintik át. Az Országgyűlés az indítványt remélhetőleg már az őszi ülésszak első felében megtárgyalja - idézte őt a távirati iroda. A korábbi hírek szerint elsőként a pályakezdők, a munkanélküliek s a tavaly munkába állók nyilvántartását készítik el. (VG)



Kormányzati segítséget kér az FVM

Pluszforrásokat kér a kormánytól az agrártárca, hogy támogatást nyújthasson 20 ezer sertés húsának időleges tárolásához - közölte tegnap Németh Imre agrárminiszter. Lapunknak hétfőn még az agrárbüdzsé átcsoportosítását is lehetséges megoldásnak nevezte. Akkor közölte, hogy a tárca összességében 3-4 milliárdos többletkiadásra keres fedezetet. A minisztérium az újabb intézkedéssel kívánja orvosolni a sertéságazati túltermelési válságot. Németh tájékoztatása szerint az eddigi döntések hosszabb távon 160 ezer sertést vonhatnak ki a piacról. Időközben Zsikla Győző, az FKGP országos főtitkára bejelentette, hogy a Bács-Kiskun megyei gazdák ma újabb demonstrációt tartanak, többek között a sertésfelvásárlási gondok miatt. (VG)



Régiós együttműködés

A terület- és gazdaságfejlesztési feladatok hatékonyabb megoldását célozza az az együttműködési megállapodás, amelyet tegnap írt alá a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke, Szabó Imre és az ITDH vezérigazgatója, Lednitzky Péter. Egyeztetik a Pest megye térségét és annak kistérségeit bemutató bel- és külföldi rendezvényeket, a régiót megjelenítő kiadványokat, közösen szerveznek befektetési konferenciákat. Kiemelt szakmai terület a nemzeti fejlesztési terv, a megyei stratégiai, az operatív fejlesztési programok, a regionális, térségi hatású és kiterjedésű projektek kidolgozása, s a kölcsönös információcsere. (VG)



Erősödhet a magyar-bosnyák együttműködés

Bosznia várja a magyar befektetőket a megkezdett privatizációban, elsősorban a nyersanyag-kitermelés és az energetika területén, s szeretné növelni ide irányuló exportját - hangzott el egyebek között a magyar-bosznia-hercegovinai kereskedelmi és gazdasági együttműködési vegyes bizottság harmadik, tegnap Budapesten rendezett ülésén. Megállapították: további kétoldalú megállapodások létrehozására látnak lehetőséget a légügyi, a vámszervek és az adóhatóságok, illetve az agrártárcák együttműködésében. A kétoldalú forgalom tavaly 247 millió dollárra nőtt, jelentős magyar aktívummal. Miután 2001 júliusától a bosnyák termékek is preferenciális vámkedvezményeket élveznek Magyarországon, azóta erősödött ide érkező exportjuk. Megállapodtak üzletember-találkozók, befektetési konferenciák megrendezéséről s arról, hogy bosnyák vállalatok részt vesznek magyar vásárokon, árubemutatókon. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.