BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Számszerűsítendő munkahelyi kockázat

Egy adott munkaadónál többféle munkakör és emiatt többféle kockázat jelentkezik, ezek mértéke munkahelyenként is más és más. A kockázatok számszerűsítése és összehasonlítása érdekében az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavédelmi bizottsága foglalkoztatói oldalának szakértői olyan besorolási rendszeren dolgoznak, mellyel az adott munkaadó ki tudja számítani, mennyire veszélyes a munkahely, s azután egy számskálán pontosan meg tudja határozni a kockázat mértékét. A módszer ágazattól és vállalati mérettől függetlenül mindegyik cég esetében alkalmazható lesz - mondta lapunknak Nosztrai Judit. Az MGYOSZ vezető szakértője hozzátette: ahol több dolgozót foglalkoztatnak, ott a kockázat is szükségszerűen nagyobb.

A besorolási rendszeren alapul majd a munkahelyi kockázatokkal arányos járulékfizetési rendszer, melynek koncepcióján a szakminisztériumok, munkaadók és munkavállalók képviselői jelenleg már dolgoznak. Az elképzelés lényege, hogy a különböző veszélyességi osztályba sorolt foglalkoztatók annak alapján fizetnének differenciált járulékot, hogy mekkora a munkahelyi kockázat. Az ezt csökkentő munkaadó bónuszban részesül, a kockázatot növelő pedig máluszban (VG, 2003. március 19., 1. o.).

A munkahelyi egészségbiztosítási rendszer 13 uniós tagállamban már működik - fejtette ki lapunknak Nosztrai Judit. Egyben arra is emlékeztetett, hogy a kockázatértékelést tavaly december végéig kellett elvégeznie minden egyes gazdálkodónak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.