Válságba kerülhet a WTO dohai fordulója
Válságba kerülhet a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) dohai fordulója, miután az előre meghatározott tárgyalások határidejét eddig egyszer sem sikerült betartani. Ezt Major István, a Külügyminisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára mondta, aki április 1-3. között részt vett a Genfben tartott szűk körű megbeszélésen. A találkozón nem volt jelen EU-s tagország, pedig dönteni kellett volna a piacnyitás mértékéről, az export- és a belső piaci támogatások mérsékléséről, valamint a nemzetközi beruházási és versenypolitika kérdéseiről. Major szerint külön gond volt, hogy a mezőgazdasági kérdéseket sem sikerült a március 31-i határidőre megtárgyalni. Bár tárgyalócsoportok működtek a megadott határidőig, nem sikerült eredményt elérniük, s ezért gyakorlatilag leállt a munka. A határidők elmulasztásával veszélybe került a forduló 2005. január elsejei befejezése is, amelyet a mexikói Cancúnban tartandó szeptemberi miniszteri értekezlet készít elő. Szerinte az egész forgatókönyvet, stratégiát módosítani kellene.
Major István a konzultáció kapcsán beszélgetett az Európai Unió kereskedelempolitikájának főnökével, aki jelezte, hogy április 16-tól Magyarországot is meghívják abba a bizottságba, ahol az EU közös kereskedelempolitikáját alakítják. E bizottság munkaidejének 60 százalékát a WTO-val kapcsolatos ügyekkel tölti. (BGy)


