BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A közszférát érintő meglepő bejelentés

A közszféra kereseteinek reálértéken tartását kell célul kitűzni, egyelőre ez vállalható - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) pénteki kongresszusán. A nemzetgazdaság erősödésével lehet majd továbblépni - fogalmazott.

A miniszterelnök hangsúlyozta azt is, hogy a baloldali kormány természetes szövetségese a szakszervezeteknek, melyekkel közös értékeket képviselnek. Közös célnak nevezte a munkából élők kiszolgáltatottságának csökkentését, életkörülményeik javítását, s a modern, hatékony közszolgálat megteremtését.

A SZEF elnöke, Szabó Endre előadásában méltatta, hogy a munka törvénykönyve munkavállalói szempontból kedvezően változott. Hasonló hangnemben beszélt arról, hogy, a jelenlegi kormány egységes közszolgálati kerettörvény megalkotásán dolgozik.

Ugyanakkor kifogásolta, hogy az egészségügy átalakításával kapcsolatos törvénytervezetek, valamint az egységes közszolgálati kerettörvény koncepciója nem került az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács elé. Egyben szorgalmazta az EU közszolgálati béreihez történő felzárkózást.

Egyéb kérdésekről szólva arcátlannak minősítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslatát, hogy a kormány fagyaszsza be a közszféra béreit. A szféra tavalyi, átlagosan ötvenszázalékos béremelését az elmúlt bő évtizedben sorozatosan elszenvedett hátrányok felszámolására tett első lépésként értékeljük, amit újabbaknak kell követniük - húzta alá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.