BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Amerikai lépések a defláció ellen

Az amerikai kormány a jegybank szerepét betöltő Fed jelentése nyomán felülvizsgálja a gazdaság állapotát, különös tekintettel az esetleges deflációs veszélyre. A Fed a gazdaság gyengeségére és - most első ízben - arra figyelmeztetett, hogy van némi esély "az infláció kedvezőtlen, jelentős mértékű esésére". Elemzők szerint az egyelőre a kamatlábak változatlanul hagyása mellett döntő Fed számos kockázatot lát a gazdasági bővülés útjában.

Megfigyelők a gyengeségre utaló figyelmeztetésből arra következtetnek, hogy ha a gazdasági jelek addig sem javulnak, akkor a Fed júniusban újból csökkentheti a tavaly november óta 1,25 százalékon, 1961-es mélyponton álló irányadó kamatlábat. Vélhetően a befektetők is további kamatvágásra számítanak, hiszen a Fed helyzetértékelésére a piacok a dollár további gyengülésével reagáltak. Ari Fleischer kormányszóvivő szerint azonban az erős dollárra törekvő árfolyam-politika a deflációs veszély fényében sem változott.

Alan Greenspan Fed-elnök a múlt héten a kongresszus előtt azt mondta, hogy az üzleti kiadások felfutásától függően az amerikai gazdaság egészségesebb növekedési ütem elé néz, annak idejét és ütemét azonban bizonytalannak nevezte. A legutóbbi gazdasági mutatók vegyes képet festettek; a fogyasztók ugyan hajlandóak költeni, a gazdaság munkahelyteremtő képessége azonban igen gyenge. George W. Bush elnök hivatalba lépése óta közel kétmillióval, egyedül az idei február-áprilisi időszakban több mint félmillióval csökkent a munkahelyek száma - emlékeztet a Reuters. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.