Lévai Katalin "legyen a kormány élő lelkiismerete", Hiller István tegyen azért, hogy a nemzeti kultúra megmaradjon, Gyurcsány Ferenc segítse elő a gyermekközpontú kormányzást, Juhász Endre segítse az ország beilleszkedését az EU-ba, Persányi Miklós "jelenítse meg a zöld gondolkodást" - ezeket az "elvárásokat" fogalmazta meg a kormányfő öt új miniszterjelöltjének bemutatásakor. Medgyessy Péter a május 19-én hivatalba lépő "újoncok" kiválasztásáról azt mondta: azért őket jelölte, mert pályájukon sikeresek voltak, van elképzelésük a jövőről, és mindez jól illeszkedik a kormány programjába. Egy interjúban a miniszterelnök azt is kifejtette: nem akarta megvárni, hogy korszerűtlenné váljon a kormány tevékenysége. Gyurcsány Ferenc leendő sportminiszter bemutatkozásakor kijelentette: ma feltárja a sajtónak, mely társaságok tartoznak érdekeltségi körébe, s elmondja, milyen átalakításokat tervez a cégek irányításában.
A kormányból távozó minisztereknek a vonatkozó jogszabály értelmében nem járna végkielégítés. A jogállásukról szóló törvény szerint legalább egy évet kell eltölteni pozíciójukban, hogy háromhavi illetményüknek megfelelő "bónuszhoz" jussanak. A kormány tavaly május 27-én alakult, a Görgey-Jánosi-Kóródi trió utódai viszont már május 19-én hivatalba lépnek. Egyes információk szerint ugyanakkor Medgyessy Péter kezdeményezi, hogy kéthavi fizetésüknek megfelelő összeget - csaknem 1,5 millió forintot - megkapjanak a menesztett tárcavezetők. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.