Előre hozott szlovák adóemelések deficit ellen
Ivan Miklos szlovák pénzügyminiszter azt szeretné, ha a tervezettnél hat hónappal korábban - már júliusban - megemelnék egyes termékekre, köztük a dohányra, az alkoholra és az üzemanyagra a fogyasztási adót. Az idén várhatóan 12,7 milliárd koronával kevesebb adóbevétele lesz a büdzsének. A javaslatot a kormánynak, majd a parlamentnek is jóvá kellene hagynia - írja a Reuters.
A pénzügyminisztérium számításai szerint a szociális kifizetések és az adósságszolgálat területén 8,9 milliárd korona megspórolható, így az előre hozott adóemeléseknek csak 3,8 milliárdot kell fedezniük. A bevételkiesést Miklos részben a vártnál kisebb háztartási fogyasztásnak tulajdonítja. Az előre jelzettnél nagyobb mértékben csökkentette például a fogyasztók vásárlóerejét a közüzemi díjak és a fogyasztási adó megemelése. A minisztérium emellett mintegy 3,5 milliárd koronával becsülte túl az áfaemelés hatását, a társaságiadó-bevétel pedig 4,8 milliárddal marad el a tervezettől. A kamatnyereséget terhelő adóból 1,7 milliárddal kevesebb bevétel származik majd.
Az előre hozott adóemelések az idei inflációt csak csekély mértékben, a tervezett 8,4-ről 8,6 százalékra növelik meg - véli Miklos. Pozsony a költségvetési megszorításokkal azt szeretné elérni, hogy a büdzsé hiánya az idei 4,97 után jövőre a GDP 3,4 százalékára csökkenjen.


