Egyelőre gondolatkísérletnek tartja a kormányszóvivő a Los Angeles Times cikkét, amely szerint Magyarországra, Lengyelországba, Bulgáriába és Romániába helyeznének át amerikai katonai támaszpontokat Németországból. Hasonló értesülések már korábban is megjelentek a sajtóban - mondta lapunknak Gál J. Zoltán. A Los Angeles Times nagy feltűnést keltő cikke szerint az Egyesült Államok 1. páncélos hadosztálya már vissza se tér Németországba Irakból, hanem az említett négy országba telepítik. Az amerikai újság szerint több tízezer katona áthelyezéséről van szó, s hasonló értesüléseket közölt a brit Guardian, illetve az Independent is. Ma 112 ezer amerikai állomásozik tartósan Európában, 80 százalékuk Németországban.
Az új NATO-tagok felértékelését jelentheti az is, hogy Lengyelország igazgathatja majd Észak-Irakot. Német-, Francia- és Oroszország amerikai szándékok szerint teljesen kimaradna a rendezésből, az ENSZ-re pedig csak humanitárius feladatok hárulnának. Az iraki konfliktus és rendezése megosztja az EU-t, beleértve az új tagokat, fékezheti az unió egységtörekvéseit a közös kül- és védelmi politikában, amelynek a hét végén Rodosz szigetén adtak hangot a külügyminiszterek.
Gyors katonai győzelmüket az amerikaiak a közel-keleti térség teljes átrendezésére kívánják felhasználni.
Eközben az EU-n belül továbbra is a megosztottság uralkodik. Az iraki békefenntartó kontingens szervezéséről a múlt hét közepén, Londonban tartott tanácskozáson a tizenötök közül megjelent Spanyol-, Olaszország, Hollandia és Dánia képviselője, a csatlakozó tízek közül pedig Málta és Ciprus kivételével a többi nyolc. A huszönötök hét végi, kötetlen külügyminiszteri tanácskozásán az elnöklő görögök minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a londoni tanácskozás ne ossza meg a résztvevőket, ezért a lappangó nézeteltéréseket egy jövőbe mutató program elkészítésének elrendelésével igyekeztek palástolni.
Az elnök tisztet ellátó Jeórjiosz Papandreu bejelentette, hogy az EU kül- és katonapolitikai ügyeinek vitelével megbízott Javier Solana kap megbízást az unió biztonsági doktrínájának kidolgozására, amelynek tartalmaznia kellene a katonai erő esetleges alkalmazását. A rövid határidőn belül elkészítendő tervezetet az állam- és kormányfők már a júniusi csúcstalálkozójukon megvitatnák. Az anyagnak tükröznie kell az önálló európai haderőt és parancsnokságot sürgető négyek - Belgium, Franciaország, Luxemburg és Németország - legutóbbi tanácskozásán elfogadott elveit. A doktrína bizonyos részei emellett már a gyakorlatban is működnek, más pontokat pedig az EU alkotmányozó konventje vitatott meg. Az okmánynak mindenekelőtt el kellene oszlatnia az unión belüli ellentéteket, részint pedig alapot kellene teremtenie a transzatlanti kapcsolatok konszolidálásához.
Utóbbit az USA úgy képzeli el, hogy az iraki háborút ellenző térségekből keletre (az "Új-Európára") helyezi át a kontinensen kialakított katonai jelenlétének súlypontját. Washingtonnak körültekintően kell eljárnia, mert a NATO-bővítés kapcsán Oroszországnak ígéretet tett, hogy nem hoz létre új támaszpontokat a volt kommunista országokban. Ennek megfelelően az USA csak minimális bővítést tervez a térség katonai infrastruktúrájában, amelyet inkább egy a mindenkori igény szerint bővíthető, befogadó hálózattá alakítana át, nagy létszámú kolóniák, iskolák és az egész amerikai kisvárosi környezet kiépítése nélkül. A nélkülözhető csapattesteket visszavonnák az USA-ba, az itt maradókat pedig gyors reagálású, mobil erővé szerveznék át, és a válságövezetekhez közelebb eső, előretolt térségekbe telepítenék, ahonnan bármikor átdobhatók lennének Európa, a Közel-Kelet és Afrika krízisövezeteibe.
Az Independent úgy tudja, hogy Mircea Pascu román védelmi miniszter rövidesen Washingtonba utazik, hogy az országban kialakítandó támaszpontokról tárgyaljon. A Financial Times pedig rámutat, hogy az amerikai légierő Európában állomásozó alakulatainak egyik tisztje korábban járt Bukarestben és Szófiában, ahol az adott fegyvernem alakulatainak esetleges odatelepítését vitatta meg vendéglátóival.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.