BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Halasztódó döntés a misszióról

Nem érkezett amerikai kérés a kormányhoz, hogy az Irakból kivonandó amerikai katonák egy részét Magyarországon helyezzék el - nyilatkozta lapunknak Juhász Ferenc miniszter. A magyar csapatok Irakba küldéséről és a nemzetközi erők magyarországi áthaladásáról szóló javaslatot kettébontották. A "tranzit" megkapta a parlamenttől a házszabálytól eltéréshez szükséges támogatást, a misszió nem.

"A magyar és az amerikai szervek között egyelőre nem került szóba, hogy az Egyesült Államok hol helyezi el azokat a katonákat, akiket a közeljövőben vonnak ki Irakból. Ennek kapcsán egyelőre semmilyen kérés nem érkezett Magyarországra, így a kormány sem alakított ki állásfoglalást arról, támogatná-e amerikai katonai egységek magyarországi elhelyezését" - közölte a Világgazdasággal Juhász Ferenc. A honvédelmi miniszter azokra a hírekre reagált, amelyek szerint a jelenleg Irakban tartózkodó amerikai katonai egységeket nem Németországban, hanem kelet-közép-európai országokban: Magyarországon, Lengyelországban, Bulgáriában vagy Romániában helyeznék el. A hivatalos látogatáson az Egyesült Államokban tartózkodó honvédelmi miniszter szerint kicsi az esélye annak, hogy az Egyesült Államok Magyarországon szándékozna újabb támaszpontot létesíteni. Erre inkább a kibővülő NATO külső határai mentén van esély, így elsősorban Románia vagy Bulgária kerülhet szóba lehetséges helyszínként. Juhász Ferenc szerint Magyarországnak érdemes lenne támogatni, ha az Egyesült Államok az ország területén egy logisztikai bázist vagy egy egészségügyi támaszpontot szándékozna létesíteni, ám amerikai részről egyelőre erre vonatkozó kérés sem érkezett.

Mindeközben hétfőn második alkalommal sem gyűlt össze a házszabálytól való eltéréshez szükséges négyötödös többség az Országgyűlésben, így tovább halasztódik a döntés arról, küldjön-e Magyarország békefenntartókat Irakba. A képviselők 190 igen szavazat mellett 140 nem vokssal elutasították a négyötödös többséget igénylő döntést, így a 300 fős kontingens kiküldéséről szóló határozati javaslat vitáját a házszabály szerint folytatják le, amely holnap kezdődhet meg. Ezzel szemben - a határozati javaslat kettébontása nyomán - a képviselők hozzájárultak a házszabálytól való eltéréshez annak kapcsán, hogy engedélyezze-e Magyarország az iraki békefenntartói és humanitárius feladatokban részt vevő nemzetközi erők áthaladását az ország területén, így erről az esti órákban döntés születhetett.

A békefenntartók kiküldéséről szóló döntés gyorsítása érdekében a kormány múlt héten egyszer már kezdeményezte a házszabálytól való eltérést. A békefenntartók Irakba küldése a határozati javaslat vitájának lefolytatása esetén is kétséges, mert az ellenzék csak feltételek mellett támogatná a missziót. Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta, képviselőcsoportja támogatja a magyar szerepvállalást a humanitárius segítségnyújtásban és az újjáépítésben, ám a békefenntartók kiküldéséhez csak akkor járulnak hozzá, ha arra nemzetközi felhatalmazás lesz".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.