BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jobb félni, mint megijedni

Számos ipari és fejlődő ország deflációs veszélyeztetettsége nőtt az utóbbi időben, ami az alacsony inflációs rátákkal, a részvénypiaci buborék kipukkanásával, a bankszektoron belüli feszültségek éleződésével és a hitelállomány bővülésének lelassulásával magyarázható. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a deflációt könnyebb megelőzni, mint legyőzni.

A tartós árcsökkenés folyamata nehezen jelezhető előre, és ha elindul, akkor ritkán marad mérsékelt - figyelmeztet a valutaalap jelentése. Németország esetében "jelentős" a defláció valószínűsége jövőre, ha az idei növekedési ütem eléri a 0,5 százalékos előrejelzést. Gazdasági visszaesés esetén azonban a kockázat még nagyobb. Az IMF ráadásul arra is utalt, hogy gyenge gazdaságával, növekvő munkanélküliség és a bankszektor nehézségei mellett Németország nem sokat tehet a defláció ellen - idéz a jelentésből a Reuters.

A németországi deflációs jóslatokat erősíti, hogy a tegnap közzétett adatok szerint az energiaárak esése nyomán 0,2 százalékkal csökkentek a termelői árak áprilisban a megelőző hónaphoz képest. A német pénzügyminisztérium azonban nem osztja az IMF aggodalmait.

Érdekes módon az Egyesült Államok annak ellenére alacsony kockázatú besorolást kapott, hogy az ottani jegybank szerepét betöltő Fed nemrég hangot adott deflációval kapcsolatos félelmeinek. Az ázsiai gazdaságok helyzete viszont - amelyek közül néhány már most is árcsökkenéssel küzd - a közeljövőben szinte biztosan tovább romolhat. Japánban nagy esély van a defláció felgyorsulására, ha a gazdasági növekedés gyenge marad és a munkanélküliség emelkedik. Részben az olcsó kínai import okán Tajvan és Hongkong is nehézségek elé nézhet, bár az IMF szerint annak kimondására nincs elég bizonyíték, hogy Kína - amely az alacsony kockázatú kategóriába került - deflációt exportál.

A valutaalap figyelmeztetett arra, hogy ha egyszer betoppant, akkor igencsak nehéz megbirkózni a deflációval, így a legokosabb megelőzni azt - akár agresszív fellépéssel is. A jelentés szerint a monetáris politika önmagában is képes lehet a deflációs várakozások eloszlatására, a jegybankok azonban gyakran alábecsülik a veszélyt, vagy nem hozzák meg a szükséges döntéseket. Ha a monetáris politika nem működik, akkor költségvetési politikai eszközöket kell bevetni - véli az IMF.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.