BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Júniustól új hitelfeltételek

Júniustól változnak a kedvezményes lakáshitelek feltételei - erről döntött tegnap a kormány. A bankok nem örülnek a csökkenő állami szerepvállalásnak, hiszen jövedelmezőségük sínyli azt meg. Mindazonáltal képesek a hiteligényeket kielégíteni.

Június első napjaiban lép hatályba az a kormányrendelet, amelylyel a Medgyessy-kabinet módosította a lakás célú állami támogatásokról szóló korábbi szabályozást. Ennek értelmében az ügyfelet terhelő kamat és egyéb költségek együttes mértéke a jövőben nem haladhatja meg az ötéves, állandó kamatozású és a rövidebb futamidejű jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek esetében új lakásnál az 5, használt lakásnál a 6 százalékot; kiegészítő kamattámogatású hiteleknél pedig a 6 százalékot - jelentette be Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott a kormány ülését követő tájékoztatón. A jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek felső határa a jelenlegi 30 millió forintról 15 millióra csökken. Új lakás vásárlása esetén jelzáloghitel és kiegészítő kamattámogatású hitel egyaránt felvehető, egymással kombinálható, de együttes összegük nem haladhatja meg a 15 millió forintot.

Az új szabályok szerint a lakásba együtt költözőknek egyidejűleg csak egy támogatott hitele lehet, azaz egy időben egy család csak egy lakáshoz vehet fel államilag támogatott hitelt. Ez alól csak az jelent kivételt, ha a szülő vagy a nagyszülő nagykorú gyermeke, unokája lakásvásárlásánál adóstársként vesz fel hitelt. Ha valakinek már van a tulajdonában lakás, akkor egy másik lakásra felvehet kedvezményes hitelt, de újabbat csak akkor kaphat, ha a korábbit már visszafizette. A bankokhoz már benyújtott szerződésekkel alátámasztott, építési engedéllyel rendelkező, a pénzintézetek által már befogadott kérelmekre még a régi szabályok vonatkoznak.

A módosítás elsősorban a költségvetés és a bankok közötti pénzügyi kapcsolatot érinti - mondta Csabai Lászlóné. A kormány célja a lakáshitelezési rendszer hosszú távú fenntartása, ezért kellett áttérni egy ésszerűbb, igazságosabb és gazdaságilag is racionálisabb rendszerre. Az állam a reálisnak tekinthető piaci kamat mintegy felét vállalja át a hitelfelvevőktől. A jelzáloghitel kamattámogatása használt lakásnál 6, új lakásnál 7 százalék lesz, a kiegészítő kamattámogatású hitelnél pedig a változatlan szabály szerint marad az 5 százalék. Az állam továbbra is 20 évig biztosít kamattámogatást a kedvezményes lakáshitelekhez. A kiegészítő kamattámogatású hiteleknél a legmagasabb összeg a mai 10 millió forintról 15 millióra emelkedik, a jövőben ez a hitel is többször felvehetővé válik, ha az előző kölcsön összegét már rendezték. Az egyidejűleg lakásépítési kedvezményt is igénybe vevők, vagyis a gyermekes vagy gyermeket vállalni akaró házaspárok esetében továbbra is megmarad a 80 százalékos állami garanciavállalás. A támogatott hitellel épített, vagy vásárolt lakások bővítéséhez a 15 milliós keret kimerítéséig további támogatott kölcsön vehető igénybe.

Mi a magunk érdekeit védjük, ezért nem várható el, hogy ennek a kormánydöntésnek örüljünk - mondta Erdei Tamás, a bankszövetség elnöke. A kabinet költségvetési okok miatt döntött úgy, hogy csökkenti az állami támogatást, miközben a lakosság terheit nem kívánja növelni - tette hozzá. A kamatplafonok bevezetése miatt a bankrendszer a jövedelemterhet nem tudja továbbhárítani, ezért ezen üzletág jövedelmezősége csökkent. Erdei Tamás kijelentette: véleménye szerint ez az új rendszer az a határ, ameddig a bankok nem lesznek "érdekvesztesek", ám további szűkítéseket már nem lehet a pénzintézetekre kényszeríteni. Az ügyfelek hiteligényeit ki tudják elégíteni - mondta még. Ám azt is hozzátette, kérték a kormányt, hogy a bankszövetséggel együttműködve gyorsan intézkedjen a földhivatali nyilvántartások reformja ügyében, mert eddig 2 százalékot kaptak a költségvetésből, amellyel a bürokratikus ügyintézés miatti kiesésüket "ellensúlyozták", ám a tegnapi döntés értelmében ez a támogatás 0,5 százalékra csökken. (TE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.