BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvező foglalkoztatottság

Meglehetősen kedvező képet mutat a foglalkoztatás helyzete Bükön, elsősorban a termálturizmusnak és a szállodaiparnak köszönhetően. A nagyközség Vas megye azon kevés települései közé tartozik, ahová többen járnak dolgozni a környező falvakból, mint amennyien onnan máshova ingáznak. Bükön a szállodák, a gyógyfürdő, valamint a néhány letelepedett cég mintegy 1500 munkavállalót képes foglalkoztatni a fürdőtelepülésre máshonnan odajáróknak. Ugyanakkor a nagyközség lakosai közül mintegy 1200 ingázik más településekre, elsősorban a megyeszékhelyre, Szombathelyre.

A helyi foglalkoztatottságot nagymértékben megkönnyítette, hogy fokozatosan egyre többen átálltak a mezőgazdasági munkavégzésről a vendéglátásra. Míg a rendszerváltás előtt a bükiek több mint 70 százalékának biztosított megélhetést a mezőgazdaság, addig jelenleg ez az arány tíz százalék alatt van. A turizmus valamilyen formájából élők aránya pedig eléri a 70-72 százalékot.

A településen, elsősorban az önkormányzat rendelkezésére álló kevés iparterület, valamint a termálturizmus dominanciája miatt, alig van ipari foglalkoztató. Mindössze néhány, kevesebb dolgozót foglalkoztató vállalkozás telepedett le. Ezek közül a legnagyobb az állateledel gyártásával foglalkozó Nestlé Purina Kft. Ezen kívül egy olasz tulajdonosi körrel rendelkező, számítástechnikai eszközök és faxok műanyagburkolatát készítő cég folytat termelőtevékenységet, kevesebb mint félszáz dolgozónak biztosítva munkát. A település másik vállalkozása egy export-import tevékenységet folytató társaság, a VOG Kft. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.