BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kísérleti svéd régiók

Svédországban új keletű a regionális rendszer: kísérletképpen kialakítottak három, illetve két megyéből álló térségeket, de van, ahol egy megye egyedül kapott regionális jogokat. A skandináv országban csak az északi területek esnek a leginkább a kedvezményezettek körébe - mint például Magyarország -, amelyek a legtöbb uniós forrást kaphatják. A fejlettebb területek kevesebb támogatáshoz juthatnak, az EU bővítésével és az új támogatási politikával pedig tovább szűkülnek majd a lehetőségeik. Svédország nettó befizető volt a kezdettől fogva, így természetesen mindent megtesz, hogy a rendelkezésére álló szektorális programokból hívjon le forrásokat - mondta Gyöngyössy Kálmán, a Nemzeti Területfejlesztési Hivatal főosztályvezetője, aki a West Sweden régió által meghívott magyar szakemberekkel járt a skandináv országban.

A svéd gazdaság helyzetéből adódóan a fejlesztéseknél a nemzeti források dominálnak, ezen belül a központi források aránya kisebb, mint Magyarországon. Az önkormányzatok hagyományosan erősek. Az adórendszer háromfázisú: központi, regionális és helyi adókból áll, s hasonló megosztásban finanszírozzák a fejlesztéseket. Mivel a támogatások között nem az uniós források a legjelentősebbek, így a régiók fejlesztési programjaikat is saját elképzeléseiknek megfelelően alakítják ki, a szükségleteikhez megpróbálják a forrásokat megtalálni. A fejlesztési ügynökségeknek Svédországban fontos szerepük van. Folyamatosan szervezik a kapcsolatokat bel- és külföldi partnerekkel, projekteket generálnak, széles körű gazdaságszervező tevékenységet folytatnak. A főosztályvezető szerint a svéd példa is azt mutatja, hogy az EU-támogatások csak akkor hasznosíthatók igazán hatékonyan, ha átgondolt, komplex intézkedések megvalósításán dolgoznak a szakemberek. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.