BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közpénzkáosz fenyegeti az uniót

Az Európai Unió országainak az eddigieknél nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük, ha ki akarják egyensúlyozni költségvetéseiket 2007 táján - figyelmeztet a bizottság Közpénzek az GMU-ban címmel közzétett jelentésében. Az EU-tagállamok felében még ez esetben is borulással fenyegetnek a pénzügyek, tekintve társadalmaik elöregedését és az államra a mai nyugdíjrendszerek fenntartása miatt háruló pénzügyi kötelezettségeket. Az Európai Bizottság által idézett egyik modellszámítás szerint Franciaországban például 2050-ben a GDP 250 százalékára rúg majd az állam eladósodása, ha a költségvetést a mai szerkezetében egyensúlyozzák ki.

Egy a The Economistban közölt adat szerint a költségvetésből fizetett állami nyugdíjak Francia-, Német- és Olaszországban már most is a GDP 12-14 százalékával egyenlőek. Ezért már jó ideje igencsak aggódnak a szakértők, hogy a nyugdíjrendszer válsága, illetve késlekedő reformja rendkívül súlyos krízisbe taszíthatja ez Európai Uniót. A szinte napról napra növekvő terheket az évek múlásával egyre kevesebb aktív kereső kénytelen viselni a kontinens országaiban.

A jelentés szerint a nagy strukturális deficitekkel küszködő országoknak a jelenleginél többet kell tenniük, ha 2006-2007-re el akarják érni az EU által kitűzött célt, a költségvetés kiegyensúlyozását. Közöttük sorolja fel Belgiumot, Német-, Görög-, Spanyol-, Francia- és Olaszországot, Portugáliát és Ausztriát.

A bizottság különösen Párizst bírálja, amiért nem tett semmit a deficit csökkentése érdekében, és nem is volt hajlandó EU-szinten konstruktív tárgyalásokba bocsátkozni erről, szemben Berlinnel és Lisszabonnal, amelyek államháztartási hiánya ugyancsak meghaladta az euróra vonatkozó stabilitási paktum hiányplafonját. Elutasítja ugyanakkor a német védelmi miniszternek azt a javaslatát, hogy bizonyos állami beruházásokat ne vegyenek tekintetbe a hiány kiszámításakor.

Pedro Solbes monetáris biztos szerint a közösség legnagyobb gazdasága, Németország már elegendő deficitcsökkentő intézkedést hozott ahhoz, hogy megfeleljen a pénzügyminiszterek javaslatainak. A Reuters által idézett álláspontja szerint az általános kilátásokat különben is javítja az, hogy az euró a dollárral szemben visszanyerte induláskori árfolyamértékét. Solbes úgy véli, hogy az Európai Központi Bank (EKB) döntéseiben figyelembe fogja venni a monetáris feltételekben kialakult előnyöket. Ekként óriási várakozások előzik meg az EKB következő ülését, amelynek résztvevőire példátlan nyomás nehezedik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.