BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lendületben a gépkocsiimport

Az év első harmadában 44 milliárddal nagyobb összeg érkezett a vám- és pénzügyőrség bevételi számláira, mint tavaly ilyenkor. A feszített bevételi terv szerint december végére a bevételeknek el kell érniük a 2350 milliárdot.

Az első négyhavi vámbevételek jelentősen elmaradnak az időarányostól: az év egészére tervezett több mint 2350 milliárdos bevétel harmada nem érkezett meg április végéig, mindössze 690 milliárdot könyveltek el a vám- és pénzügyőrség által kezelt államháztartási számlákra. Nem kell azonban megkongatni a vészharangot, a tapasztalatok szerint hónapról hónapra javulnak az eredmények, s hagyományosan a december a legerősebb.

Ugyanakkor a tavalyi első harmadhoz képest - minden soron - jelentős az eredményjavulás. Tavaly az első négy hónapban 646 milliárdot meghaladó bevétele volt a VPOP-nek, az idén ennél 44 milliárddal több. Szükség is van a nagyobb dinamikára, hiszen feszített a bevételi terv, a pénzügyőrségnek ebben az évben mintegy 200 milliárddal többet kell befizetnie a büdzsébe, mint 2002-ben.

A bevételeken belül a legnagyobb tételt az általános fogyasztási adó teszi ki; ezen a címen csaknem 453 milliárd forint érkezett. Ez 27 milliárddal több a tavalyi bázisénál, ám az egész évre tervezett összeghez viszonyítva némileg rosszabb a kép.

A jövedéki és fogyasztási adóbevételek soron több mint 175 milliárd forint szerepel, ez arányában és összegében is felülmúlja a tavaly ilyenkori adatot. Ezen belül az üzemanyagok után fizetett jövedéki adó 4,1 milliárddal több, mint egy éve áprilisban. Az eredményjavulást a tavaly év közbeni adótétel-emelés okozta. Ugyanez a helyzet a dohánytermékeknél, a 8 milliárdos bevételnövekedés kizárólag az adóemelésnek köszönhető. Az importfogyasztási adóbevételek 30 százalékos növekedését viszont egyértelműen a folyamatosan bővülő gépjármű-behozatal eredményezte.

A vám- és importbefizetések folyamatosan nőnek, április végére elérték a 24,4 milliárdot. Nincs könnyű dolga a pénzügyőrségnek, hiszen a vámszint csökkenése és stagnáló forgalom mellett kellene a tavalyit csaknem 20 milliárddal megfejelő eredményt produkálnia. Egyelőre optimisták a szakértőik, úgy vélik, találnak módot a bevételek növelésére. (BJA)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.