BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lobbizó városok Lipcsében

Hogyan változik az európai kohéziós politika, amikor az uniónak már 25 tagországa lesz - ezzel kapcsolatban kísérelték meg öszszegezni álláspontjukat a régiók bizottságának tagjai és meghívott előadói a testület lipcsei nemzetközi konferenciáján. Az Európai Parlament 222 tagú konzultatív testületének vezetői - többek között a tegnapi nyitó előadást tartó Albert Bore, a bizottság elnöke - hangoztatták: a bővítéssel az unió válaszúthoz érkezett. A hozzászólásokból azonban az is kiderült, hogy jelentősen eltérő vélemények is vannak egyrészt a régi és a 2004-től csatlakozó országok között a regionális támogatások arányáról, másrészt a regionális, illetve a nagyvárosokhoz kapcsolódó fejlesztések támogatásáról.

A kedd délutánra tervezett közös nyilatkozat előkészítése során többször elhangzott: indokolt lenne változtatni a célkitűzés I. feltételein, jelenleg ugyanis csak azok a régiók tartoznak ebbe a leginkább kedvezményezetti körbe, ahol a GDP nem éri el az uniós GDP átlagának 75 százalékát. Ugyancsak felmerült a célkitűzés II. feltételeinek átalakítása.

A konferencia legvitatottabb kérdésének a városok helyzete és lehetőségei tűntek. Több polgármester mellett az egyik szekcióban előadást tartó Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere is a régióközpontokat jelentő városok speciális problémáira hívta fel a figyelmet. A főpolgármester a Világgazdaságnak elmondta: a leendő tagországokban elsősorban a tömegközlekedés, illetve a leromlott állapotú városrészek és lakótelepek rehabilitációjának kérdéseire kell mielőbb választ találni. A régió bizottságának a térségi képviselők mellett az önkormányzatok és városok küldöttei is tagjai, és az EU lakosságának 60 százaléka városokban él. Demszky Gábor kifejtette: a polgármesterek bíznak abban, hogy a konzultatív testület állást foglal a városok érdekeinek erőteljesebb érvényesítése mellett. Így a strukturális alapokból és a kohéziós alapból elnyerhető támogatások feltételeinek módosításával 2006 után az eddiginél jelentősebb támogatás juthatna a közösségi célú városi fejlesztésekre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.