Május 1-jétől 65 orvosság került le az eddig 1216 készítményt tartalmazó, kiemelt tb-támogatásban részesülő gyógyszerek listájáról. A 90 és 100 százalékos támogatással kiváltható készítmények közül 39 ára csökkent - tájékoztatta a Világgazdaságot Bartucz Attila, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szóvivője.
Januártól hatályos a rendelet, amely előírja: a különféle fantázianéven forgalmazott, ám ugyanazon hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek körében az OEP a referenciaár mértékéig részesítheti kiemelt támogatásban a patikaszereket. Bartucz tájékoztatása szerint erről az árról a biztosító a tavalyi tárgyalásokon állapodott meg a gyógyszergyártókkal. Januártól három hónapjuk volt a cégeknek, hogy a referenciaterméknél drágább készítmények árát csökkentsék. Elmondta, hogy a 65, korábbi árán maradt orvosság május elsejétől nem esik ki a biztosító által támogatott készítmények közül, ám csupán a normatív támogatásban részesülnek. Ezért ha a betegek továbbra is ragaszkodnak a szerekhez, többet kell fizetniük a patikákban.
Az OEP forgalmi adatok alapján készült felmérése azt mutatja, hogy az év első hónapjaiban a betegek olcsóbb készítményekre álltak át. A gyógyszertárak feltöltötték a keresett, olcsóbb medicinákkal a készleteiket. A még hezitáló betegek részére az OEP május 31-ig kedvezményesen hívható "kék" telefonszámot üzemeltet, amelyen gyógyszerészek tájékoztatják őket a változásokról.
Április végéig kellett volna lefolytatni az újabb gyógyszerár-tárgyalásokat, ám ez elmaradt. Bartucz arról tájékoztatott: várhatóan június-júliusban folytatják le az áralkut, s szeptembertől kerülhetnek fel újabb orvosságok a tb-listára. Júliustól tárgyalások nélkül is változhat a lista.
Azt is megtudtuk, hogy az egészségpénztár az idei 216,9 milliárd forintos gyógyszerkasszájából az év első három hónapjában 85,5 milliárdot költött az orvosságok árának támogatására. Ebből az valószínűsíthető, hogy az előző évekhez hasonlóan az idei büdzsét is túllépik, s azt ismét ki kell pótolni. (NTE)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.