BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óvatosan derűlátó a Fed elnöke

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az elmúlt hetek kedvezőtlen adatai alapvetően nem változtatták meg az amerikai gazdaság kilátásait, és az erős termelékenység, illetve a pénzpiacok helyzetének javulása a bővülés felgyorsulásának esélyét növeli - véli Alan Greenspan, a Fed elnöke.

Nem áll még elég adat rendelkezésre az iraki háború lezárása óta eltelt időszak gazdasági fejleményeiről ahhoz, hogy szilárd ítéletet lehessen alkotni a gazdaság erejéről, de a növekedés felgyorsulásával kapcsolatos előrejelzések nem alaptalanok - fogalmazott az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke a kongresszus előtt elmondott beszédében. Greenspan szerint a kamatlábak jelenleg kellőképpen alacsonyak a fogyasztói és üzleti kiadások serkentésére, és a gazdasági tevékenység erősödésének előmozdításához a pénzpiaci körülmények is megfelelőnek látszanak. A fellendülés ideje és mértéke azonban továbbra is bizonytalan - írja a Bloomberg.

A deflációs veszéllyel kapcsolatban Greenspan nem ment túl a Fed legutóbbi, az irányadó kamatláb 1,25 százalékon hagyása mellett döntő ülését követően megfogalmazott figyelmeztetésén. "Az infláció jelentős mértékű, nemkívánatos esésének az elkövetkező néhány negyedév során nagyobb a valószínűsége, de csekélyebb, mint a drágulás felgyorsulásának" - mondta. Elemzők szerint ez az óvatos megfogalmazás arra utal, hogy azonnali kamatvágás nem várható.

A Fed elnöke csalódást keltőnek nevezte a legutóbbi foglalkoztatási és termelési adatokat, de ezek szerinte a legnagyobbrészt valószínűleg azokat az üzleti döntéseket tükrözik, amelyek még a háború kitörése előtt születtek - tudósít a Reuters. A munkanélküliség emelkedésében ráadásul részben éppen a termelékenység biztató növekedése tükröződik, hiszen a vállalatok - befektetésekkel vagy újjászervezésekkel - képesnek bizonyultak költségeik csökkentésére. A kilátásokat javítja az iraki háború óta tapasztalt olajárcsökkenés is, bár aggasztó, hogy a hordónkénti ár ismét 30 dollár közelébe nőtt.

A Fed elnöke aggodalmának adott hangot a növekvő költségvetési hiány kapcsán, kijelentve, hogy "a deficit igenis számít". Emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok komoly demográfiai problémák elé néz, és a kérdést a kormány nem kezeli súlyának megfelelően. A George W. Bush adócsökkentési terveivel kapcsolatos viták legújabb fordulójában republikánus képviselők tegnap arra tettek kísérletet, hogy a szenátus által megszavazott 350 milliárdos csomagot - a kritikusok által "trükkösnek" minősített eszközökkel - 400 milliárdra tornázzák fel, írja a Financial Times.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.