BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Riasztó a felkészületlenség

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Bár Magyarországon a kis- és középvállalkozások 76 százaléka tudja, hogy az EU-csatlakozás közvetlenül érinteni fogja, mégis a felkészülést csupán töredékük kezdte el, főleg a konkrét információk hiánya miatt, amelyek csak szűk körben állnak rendelkezésre. Ez utóbbi helyzeten kíván változtatni a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég, amely április 16-tól európai uniós tájékoztató road show-ja keretében ismertette integrációs szolgáltatásait, s egyúttal több mint 1000 kkv-s és legalább 200 önkormányzati szakember körében készített felmérést Budapesten, Debrecenben, Győrött, Pécsett és Szegeden.

Mint Bienerth Gusztáv vezérigazgató a cég tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, ugyancsak 24. órájába érkezett a felkészülés az önkormányzatoknál, ám közülük is még csak kevesen ismerték fel, hogy szemléletváltásra, új megközelítésre van szükség a sikeres pályázáshoz. A nemzeti fejlesztési terv ugyan megfelelő kereteket biztosít ehhez, s az is nagy dolog, hogy - a tagjelöltek közül egyedül Magyarországon - meghirdetésre került a pályázat-előkészítési alap, de az uniós támogatások tényleges felhasználása alapvetően az önkormányzatokon, a kkv-kon múlik majd. Tíz kkv közül hat, saját bevallása szerint, még nem mérte fel, hogy a csatlakozás miként befolyásolja jelenlegi vám- és áfa-nyilvántartási rendszerét, adatszolgáltatási kötelezettségét, adóterheit - részletezte a felmérés eredményeit Erdős Gabriella, a PwC adótanácsadási üzletágának vezető partnere. Szerinte különösen Északkelet-Magyarországon kritikus a helyzet, ahol a válaszadók 71 százalékának fogalma sincs például a vámeljárások változásairól. Óriási erőfeszítések szükségesek ahhoz is, tette hozzá Ascsillán Endre - a cég EU- és állami támogatások csoportjának vezetője -, hogy a települések a 2004. január 1-jétől megnyíló pályázati lehetőségeket sikeresen használják ki.

A mielőbbi megfelelő felkészítésük azért is fontos, mert ha később valamely megnyert pályázat megvalósításánál hiányosságot fedeznek fel az EU szakértői, tíz éven belül előírhatják a kapott támogatás visszafizetését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.