BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Schröder magányos reformcsatái

A vártnál is nehezebbnek ígérkezik a német kancellár számára reformprogramjának elfogadtatása. Kézzelfogható támogatásra Gerhard Schröder meglepő módon a parlamenti konzervatív ellenzék soraiból kapott - konstruktív javaslatok formájában - ígéretet (VG, 2003. május 6., 2. oldal). A hetek óta szorongatott kancellár számára csak most kezdődik a harc neheze - állítja kommentárjában a Handelsblatt. A megkésett reformok elfogadtatásáért az eddiginél is elszántabb küzdelmet kell folytatnia a szociáldemokrata párt és frakció balszárnyával, a koalícióban részt vevő zöldek fundamentalista blokkjával és a szakszervezeti vezérkarral. Pártjának megnyeréséért négy regionális gyűlést tart, ebből a hétfői másodikon arról győzködte hallgatóságát, hogy nem érdemes olyan vívmányokhoz ragaszkodni, amelyek egy ideje már ténylegesen elvesztek. Schröder egy alkalommal a szocialista tervgazdálkodás azon, gyakran használt axiómájával érvelt, hogy "csak azt lehet elosztani, amit megtermeltünk".

Az SPD rendezvényein itt-ott még tapssal jutalmazott kancellárnak jóval nehezebb dolga van a pártjának hagyományos hatalmi bázisát adó szakszervezetekkel. Egyik vezetőjük kijelentette, hogy a szociális rendszerek átépítését tudomásul veszik, a leépítését azonban nem. Tegnap reggel Schröder a szakszervezeti szövetség, a DGB vezetőjével, Michael Sommerrel tartott tanácskozást, amely után kijelentette, hogy a felek lecövekeltek eredeti álláspontjuk mellett. A kormányfő mindössze annyi biztatót mondott, hogy Sommer "kezdi érteni a reformok szükségességét". Különösen radikális álláspontot képvisel viszont a vitában a DGB-nek a szolgáltatóipari és közalkalmazotti dolgozókat képviselő tagintézménye (a Verdi), amelynek vezetője kijelentette, hogy a napirenden lévő - Agenda 2010 nevet viselő - reformtervekkel szemben minimális kompromisszumkészséget sem szabad tanúsítani, ha tárgyalóasztalhoz ülnek a kormányfővel. A kijelentés miatt lemondták, illetve az SPD június 1-jei, rendkívüli kongresszusa utánra halasztották a DGB és a kancellár közötti újabb megbeszéléseket. Schröder számára a zöldek június közepén tartandó - ugyancsak rendkívüli - tanácskozása is tartogathat kellemetlen meglepetéseket.

Miközben a koalíció a saját hatalmi bázisával hadakozik, meglepően közel került egymáshoz a kormány és a CDU-CSU álláspontja. A koalíció és az ellenzék immár a reform négy legkritikusabb pontja - az elbocsátások, a munkanélküli-segély, a nyugdíj, illetve a munkanélküliségi és a szociális segélyezés rendszerének összevonása - tekintetében jutott hasonló következtetésekre. Az ellenzék váratlan támogatása azonban kétélű fegyver lehet, mint a Handelsblatt emlékeztet, esetleg ismét nyeregbe segíthetik a kancellárt, de az is elképzelhető, hogy ezzel taszítják le a lóról.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.