A piaci szereplőket tömörítő Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) tegnap megkötötte az FVM-mel azt a megállapodást, amely a túltermeléssel küzdő sertéságazat stabilizálásához szükséges intézkedéseket tartalmazza. A dokumentumot a szövetkezeti érdekképviselet, a parasztszövetség, a gazdaköri szövetség, az agrárkamara, illetve a kisebb feldolgozókat tömörítő Húscéh is aláírta.
A tárca vállalta, hogy állami támogatással 100 ezer sertést kivon a piacról. Emellett dotációkat nyújt az állattartóknak és a feldolgozóknak is. Utóbbiak akkor juthatnak az állami pénzekhez, ha itthon megfizetik az unió öt meghatározó sertéstermelő országában kialakult felvásárlási átlagárat. Ez ma 230 forint kilónként, szemben az eddigi hazai 190-200 forinttal. A mostani megállapodásból kimaradt Honi Sertéstartók Érdekegyesülete ugyanakkor tegnap nyílt levélben jelezte, hogy egyes feldolgozók továbbra sem hajlandók többet adni a gazdálkodóknak. A VHT képviselői viszont lapunkkal közölték: szükség van még néhány napra ahhoz, hogy a húsipar mindenhol átálljon az új szabályozási rendszerre. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.