Németországban kevesebb munkanap megy veszendőbe sztrájkok következtében, mint a legtöbb OECD-országban. Ezt a megállapítást közli az Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kölni kutatóintézet legfrissebb jelentésében.
A felmérés szerint 1992 és 2001 között Németországban ezer foglalkoztatottra vetítve évente kilenc munkanap esett ki sztrájkok és kizárások miatt. Ennél ritkábban sztrájkoltak Japánban, Ausztriában és Svájcban, ahol évente két munkanap volt a veszteség. A 19 vizsgált OECD-országban a leggyakrabban Spanyolországban, Kanadában és Dániában "mentek a munkavállalók a barikádokra".
Az e vonatkozásban éllovasnak számító Spanyolországban 1992 és 2001 között minden ezer foglalkoztatottra évente csaknem 300 kieső munkanap jutott. A kölni IW arra is rámutatott, hogy a szakszervezetek világszerte módosítják stratégiájukat, és egyre rövidebb ideig sztrájkolnak. Így a hetvenes években nemzetközi átlagban minden munkavállaló évente öt munkanapra hagyta abba a munkát, ma már csak három munkanap esik ki sztrájk miatt. Ugyanez áll Németországra is, ahol a hetvenes években még több mint hat nap munkabeszüntetés jutott egy-egy munkavállalóra, a kilencvenes években azonban már csak másfél munkanap. (BGy)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.